A harmadik napon az orosz lánynál megismerkedtem egy ukrán fiúval, aki szintén a vendége volt, Yariknak hívják. Megint kezdődött a nyelv dilemma, amit én továbbra is tiszteletlennek tartok, ha egy társaságban mindenki beszél angolul, miért kell olyan nyelven társalogni-jelen esetben oroszul- amit a harmadik fél nem ért. Úgy érzem az összes barátommal kínosan figyelünk erre, ha van egy külföldi ismerős körülöttünk, nem beszélünk magyarul. A tapasztalataim után még inkább fogok törekedni arra, hogy kizárjak valakit- a nyelv által- a kommunikációs csatornámból.
Mivel Rooshána elfoglalt volt a határidős munkájával, ezért Yarikkal ketten maradtunk az erkélyen, este 8 volt, sötét, de forróság, az erkélyről egy csendes kis utcára volt rálátásunk. El kezdtünk társalogni, és nagyon élveztem a beszélgetést ezzel a fiúval. Ukrajnában született, élt Moszkvában, majd itt Thaiföldön. Kapóra jött, mert végre kérdésekkel tudtam bombázni valakit a krími helyzetről, és az ukrán válságról. ( Lényegében az oroszok által elfoglalt Krím helyzetéről kérdezgettem.) Meglepett a válasza, azt mondta, nagyon boldog lenne, ha az oroszok fenn hatósága alá tartoznának. Mert így nem tartoznak senkihez, azt mondta Ukrajna nem tud megállni egymaga a saját lábán a korrupció elhatalmasodása miatt. Mesélt arról,, hogy a társadalmi rétegződések kapcsán a közép réteg nem létezik, az országban nincsenek befektetők, külföldi cégek. Mert a nagyvállalatok nem bíznak az ország stabilitásában, nincs kidolgozott adórendszer,ami a befektetőket támogatná, és ezzel számos új munkahelyet teremthetnének. Ukrajna,akárcsak egy árva, magára hagyott gyermek, a Kárpátaljában. Yarik elmondta, ha Oroszországhoz tartoznának, az teljesen más lenne, véleménye szerint, bármi amihez az oroszok nyúlnak arannyá változik, és változhatna a vízum helyzet Ukrajnában, és befektetők is érkeznének az országba. ( Jelen pillanatban nagyon macerás az ukránoknak vízumot kapni bárhova is...) Egy szó,mint száz belefutottunk ebbe a beszélgetésbe, és én ott realizáltam, hogy Magyarország nem áll túlságosan távol ettől az "árvaság" érzésétől. Hasonló témákról beszélgettünk egész este.
Másnap 11 kor indultam Koh Samuira, busszal és hajóval utaztam, este 6ra érkeztem meg Anthonyhoz,aki közvetlen a tengerparton lakott egy apartmanban, kiléptél a teraszra és láttad azt a csodát. Szerencsém volt Naplementére odaérni, lélegzetelállító volt. A ház,amiben Anthony élt, két apartman házból állt, én megkaptam a "vendégházat". Nagyon kényelmes volt, olyasmi szoba volt,amiben Ban Changban lakok, fürdőszobával, légkondival.
Anthony 40 év fölötti, közel az 50hez. Pontosan nem tudom hány éves. Nagy darab , magas, igazi mackós fazon, mély hangja van, Ausztráliában nőtt fel, de a szülei görögök. Nagyon komoly, nagyon kimért, de a találkozásunkkor, rögtön mondtam neki valamit, amitől egy hajszálnyi, ferde mosolyka ült az arcára, épp, hogy megvillantva ezzel a fogait. Én is mosolyogtam. Kedves volt, egyből körbe mutogatott mindent, mondtam, hogy szeretnék enni valamit, mert éhes vagy, majd megbeszéltük, hogy egy órán belül elvisszük a két kutyáját sétálni a parton és eszünk valamit. Nagyon kellemes, meleg este volt, a nagy emberrel és a kutyákkal sötétedéskor sétáltunk a parton, fények, és zene áradt a part menti éttermekből, szórakozó helyekről, Nyugodt volt minden és békés. Majd beültünk egy étterembe, ahol élőzene szólt. Csak fehér emberek, teraszos, BBQ-s hely. Egyáltalán nem éreztem, hogy Thaiföldön vagyok, lehetett volna akár egy horvátországi nyaralás.
Anthony kicsit morcos természet, de éppen ezért kihívásnak tartottam, hogy kilendítsem ebből az antiszociális állapotból. Kérdeztem, milyen zenét szeret. Mondta, hogy annak idején Sydney-ben egy rádiónál dolgozott dj-ként, és akkor úgymond megunta a zenéket. Jahj... én felröhögtem. "Meguntad a zenét?" Ismételtem... Hát azt meg, hogy lehet megunni? Megint az a szolid, épphogyfogatvillantó mosoly... Közben elmondta, hogy nem volt nős, két komolyabb kapcsolata volt, de vége van.. és mivel elege lett az emberekből, ezért költözött le ide a partra a két kutyájával. Miközben hallgattam, észrevettem, hogy a szomszéd udvarból, világító kis lampionokat engednek égnek. Hát ez valami csodálatos volt, a banda Ed Sheeran számot játszott, és közben néztem, hogy a világító lámpások szállnak fenn az égen, a tenger felett. Mindig is vágytam erre, hogy ezt láthassam.
De mihez kezdjek ezzel a morgó medvével?? Igazából jót szórakoztam ezeken a kedvetlen megjegyzéseken, és a cinikus hozzászólásokon... aztán egyszer csak észre vette, hogy tulajdonképpen én mindezt viccesnek találom. Akkor váltott kicsit és belecsaptunk a felnőtt beszélgetésbe. Környezetvédelemről, vallásokról, politikáról... kommunizmusról, és a többi. Este elvitt egy klubba, nagyon elegáns bár volt, itt dolgozik, multimédiás reklámokat készít, vagy mi... a lényeg, hogy hozta a fényképezőgépét és "party fotókat" készített, addig én Mojitot szürcsölgettem, egy relax fotelben közvetlenül a part mellett, majd szóba elegyedtem, egy helyi 8 éves kereskedővel... A Hold fogyóban volt, a zene tökéletes volt, és ez a pillanat is. 8 percenként rám nézett Anthony, hogy rendbe vagyok-e. Aztán nem tudom, mi történt, de ahogy visszajött, és én meg ültem ott a relax fotelben, a fehér ruhámban, a hajam kiengedve, minimális sminkkel, azt mondta nekem: "Olyan vagy, mint egy angyal!" Majd lefényképezett.Én meglepődtem ezen a kijelentésén, a távolságtartó, komor morgó medve megtört... Úgy látom, egy kis fényt vittem az életébe...
Az egész napos utazás kimerített 1 körül hazamentünk. Másnap reggel motoros túrát szerveztünk a szigeten. Egész naposat. Nagyon jól szórakoztam, felmentünk a dzsungelbe, ahol már nem volt aszfalt út, csak a föld út, meredek emelkedőkkel, és mély vízmosásokkal. Kétszer majdnem elestünk, de szerencsére nem történt baleset. Igazság szerint eltévedtünk, ezért is keveredtünk a földútra, az aszfaltút helyett... Én folyamatosan hangosan hahotáztam, mert nagyon jól szórakoztam. A táj csodálatos volt, pálmafák alkottak erdők, néhány helyi farmer a fák között lakott, meredek emelkedők és lejtők, olyan varázslatos volt minden. A levegő még itt az erdőben is forró volt, egyedül a szembe szél hűtötte le az arcom a motoron ülve. Megnéztünk különböző tengerpartokat.Kissé szívás, hogy pont a nyaralásomkor nem tudok fürödni az óceánban az égési sérülésem miatt, ami egyébként már szépen gyógyul.
Aztán jött a Nap csúcspontja. Anthony az ismeretségének köszönhetően felvitt egy luxusszálloda tetejére, egy olyan helyre amiket eddig csak az utazási magazinokban láttam, amikor a medence tetején a háttérben az óceán van. Lélegzetelállító volt. Felértünk a lifttel a szálloda éttermébe, amikor a teraszról láttam először egy részletet a kilátásból, majd keresztül rohantam az éttermen, mosollyal az arcomon, ki teljesen a medence partjához, és akkor kész voltam, elaléltam, a határtalan kékség, a luxus, az ég, a víz, a távolban Koh Phangan... Tökéletes pillanat volt.
Másnap Yarik, az orosz fiú, akit Rooshanánál ismertem meg, keresett, hogy Koh Samuin van, és szeretne lógni velem egy kicsit. Mondta,m, hogy oké. Anthony délelőtt úgyis dolgozott valamin, mondtam neki, hogy lelépek majd 3 körül jövök. Yarikkal szerencsére - a tudtán és tudtomon kívül- pont egy olyan túrát tettünk,ami a sziget másik felére esik, ellentétes azzal, ahol előző nap Anthonyval voltunk. Elvitt egy tengerpartra, amelyen két szikla található: a Nagypapa és a Nagymama szikla. A legenda szerint, hol volt hol nem volt, egy idősödő házaspár, akik Pakpanangon éltek, hajójukkal átjöttek a szigetre, egy lányért, akit össze akartak házasítani a fiúkkal. Az úton azonban hatalmas vihar támadt, és tönkretette a hajójukat, a helyiek megtalálták a két testet a parton. Ez a történet, a két szikla egyébként alakjában tényleg hasonlít egy nagymamához és nagypapához. (A nagypapát a nemi szerve alapján sikerült hamarabb felismernem.)
A körutazás után beültünk megebédelni, és megbeszéltük Yarikkal, hogy május első felében eljön Ban Changba meglátogatni.
