Az Út

A képen Pad thai, tradicionális thai étel. Imádom, az egyik kedvencem. Könnyű, ízletes, laktató.

Koh Samuiról 11.30 kor indult a kompom Koh Taora, közel két órás komp út volt, útközben megálltunk Koh Phangan-on, ahova ezúttal nem tettem kirándulást. Kissé elegem volt a turista látványosságokból, sokkal inkább vágytam, egy csendes kis thai szigetre, ezért választottam Koh Taot, ahol Tyler fogadott, aki amerikai,29 éves, és 2 éve él Koh Taon, eredetileg egy hónapra jött, de itt ragadt-mint sokan mások.

Amint megérkeztem, lepakoltam, éhes voltam, és a ruháimat is le kellett adnom a tisztítóban. Megebédeltem.

A Pad thai recepjét itt olvashatjátok, ha esetleg kedvetek támadna elkészíteni, tényleg nagyon ízletes étel.

http://divany.hu/gasztro/pad-thai-a-leghiresebb-thai-etel/

Mire Tylerhez értem már nagyon fáradt voltam, mögöttem van 4 állomás, majdnem 3 hete utaztam, összegyűrtnek éreztem magam, és enerváltnak. Sok energiát vett el minden egyes állomáson, új emberekkel megismerkedni, elmesélni a történetemet... kicsit úgy voltam vele, hogy elég. Valószínűleg az is közrejátszott, hogy a bankszámlám egyelegét sikerült lenulláznom, és már a tartalékomhoz kellett nyúlnom.

De hey! Itt vagyok ezen a csodás szigeten, úgy döntöttem kiélvezem, amíg lehet. Tyler igazi vezéregyéniség, maga köré gyűjtötte az összes ismerősét, barátját, igazi társasági ember. Koh Tao a búvárkodásról híres, itt mindenki búvárkodik, vagy búvár mester képzésen vesz részt. Tyler az egyik búváriskola tanítványait hozta így össze, igazából tiszta Szívtipró gimis feelingem volt, mindenki mindenkivel kavar, közben napközben merülnek, este a helyi Buddha Bárban lazulnak... tényleg, ember nem kívánhat magának jobb életet.

Hamar átláttam, hogy ezt a nagy közösség formálást nem véletlen csinálja Tyler, egyfajta bástyaként használja ezeket az embereket, hogy ne legyen egyedül, és nem utolsó sorban az is kiderült számomra, hogy irányítás mániás, mindig ő szervez programot, ő választ helyszínt, mindenről ő dönt, a kis csimoták pedig vakul követik őt. Megmondom őszintén, őt nem tudtam kiismerni, vagy nem kerültünk kapcsolatban egymással igazán. Szerette hallatni a hangját, sokat lógott a barátaival, igazából vele kapcsolatban nem érzek semmit. Kedves volt, de valahogy ez az egyik helyről a másikba rohanása, meg "ki-mit iszik?!" tempo nekem nem jött be, nem tudtam követni, és őszintén..nem is akartam.

Olyan mint egy nagy kamasz, 6 évig dolgozott Afganisztánban katonákat oktatott. ( Valami megelőzési- védelmi dolgot, megmondom őszintén nem értettem a szót, amit használt.) Jelen pillanatban Dani is a vendége volt, akivel együtt dolgoztak Afganisztánban. Dani amerikaiként mutatkozott be. De volt olyan érzésem, hogy vannak thai felmenői. Első nap mondta " Hawaiiról származok."(Danire még kitérek.)

Nagyon érdekesnek tartottam, hogy ezek a srácok Afganisztánban dolgoztak, kérdeztem őket, de igazából mondták, hogy nem igen hagyták el a tábort, meséltek a hétköznapokról, hogy milyen sokat dolgoztak, milyen szigorú szabályok szerint éltek.

Első este lementünk a Buddha Bárba, Tyler udvarias volt bemutatott mindenkinek, a csajok nem igen beszélgettek velem, inkább a fiúk. Persze elég vicces volt, mert-ahogy említettem- itt mindenki búvárkodik, és így zajlott egy beszélgetés: "Hello, búvárkodsz?!" - "Hello!! Oh nem, én nem!" - és már hátat is fordítottak és ott hagytak.

Csendes este volt, éjfél körül haza mentünk. Másnap 1kor lementünk a tengerpartra, Tyler összeszedte az embereket, 8-an voltunk, fiúk, lányok vegyesen.

Dani szimpatikus volt nekem, vele éreztem, hogy kapcsolódtunk, főleg miután a szobában összetörtem a szénsavas ásványvizes üveget, ő meg belelépett és elvágta a lábát...én meg nem győztem bocsánatot kérni.Megkérdezte, hova valósi vagyok, majd megosztotta velem, hogy Pécsen szeretne gyógyszerésznek tanulni. Igazán érdekes fordulatnak tartottam, és el kezdtem lelkesedni,l hogy ez milyen fantasztikus ötlet. Elmondta, hogy az egyik barátjának magyar felesége van, és Pécsen élnek, a fiú is ott tanul az egyetemen.

(Magyarország Imázs központjának jutalékot kellene fizetnie nekem, azok után mennyi embert küldtem Magyarországra. Egyébként azok az utazók, akik jártak a hazámban egytől- egyig imádták, sokuknak közülük Budapest a kedvenc európai városuk.)

A baleset után indultunk el a Freedom Beachre, ami csodás kis fehér homokos tengerparti szakasz volt, tiszta tűrkíz kék víz, sziklás öböl.a szikla tetején verandás bisztró a pálmafák árnyékában. Mesés volt.

Elvoltam magamban, és velük... Szólt a zene, jól éreztem magamat, el töltöttünk 2-3 órát lenn a parton, majd 5 körül vissza indultunk, én már nagyon éhes voltam. Útban hazafelé természetesen megálltunk a Buddha bárban... szokásos menet, Tyler mondta, hogy este úgy készüljek, hogy "nagy buli" lesz..

Oh, oké- gondoltam. Hazamentem online perceket tartani, legnagyobb örömömre sorra érkeztek az üzenetek A.tól, valahogy egész nap ő járt a fejemben, ami teljességgel nonszens, tekintve a helyzetünket, a távolságot...és minden egyebet. Persze nagyon jól esett, hogy gondolt rám, és megosztja velem a napját és a gondolatait.

Közben hazaért Tyler is, én elkészültem és mentünk vissza a bárba, ahol mostanra kiderült, hogy Dani thai, és menekültként mentek a szüleikkel Hawaiira. Részeg volt, és már thaiul beszélt a személyzettel. Egyáltalán nem értettem, miért kellett hazudnia... Aztán hazafele, ahogy támogattam, elmondta: "Suzi, ezek hülyének nézik a turistákat, mindenfélét beszélnek a hátunk mögött, én csak nem akarom felfedni magamat, és hallgatom mit beszélnek." Megértettem.

Az este teljes őrültségbe csapott át, mindenki lerészegedett, én 11től csak vizet ittam, szóval kívülállóként kicsit olyan érzésem volt,mintha egy 3D-s komédiát néznék, valószínűleg számukra pedig nem voltam más, mint egy rém unalmas csaj. Nem különösebben érdekelt, a bár pultnál állva szóba elegyedtem két angol fiúval, nagyon jól éreztem magam velük, kedvesek voltak, okosak,és viccesek, és nem voltak részegek. Tyler ezt kiszúrta és-hogy, hogy nem leült mellém, egész este egyébként ő az egyik sarokban volt, én meg a másikban. Jelen pillanatban nem zavarta, hogy mély eszmefuttatásban vagyok a két angol fiúval, folyamatosan párhuzamosan dumált nekem.

"Jól van, elég lesz, srácok! Bocsi, de én leléptem!" Összeszedtem Danit a partról,aki időközben totál részegen egy Buckettel a kezében a szó szoros értelmében játszott a tűzzel, és épp a Fire Show, lángoló kellékeivel próbált akrobatikus mozdulatokat gyakorolni. Borzalmas látvány volt, vagy ötször megégette  magát. Összeszedtem mindkettőjüket, és elindultunk hazafelé...

A harmadik napon az orosz lánynál megismerkedtem egy ukrán fiúval, aki szintén a vendége volt, Yariknak hívják. Megint kezdődött a nyelv dilemma, amit én továbbra is tiszteletlennek tartok, ha egy társaságban mindenki beszél angolul, miért kell olyan nyelven társalogni-jelen esetben oroszul- amit a harmadik fél nem ért. Úgy érzem az összes barátommal kínosan figyelünk erre, ha van egy külföldi ismerős körülöttünk, nem beszélünk magyarul. A tapasztalataim után még inkább fogok törekedni arra, hogy kizárjak valakit- a nyelv által- a kommunikációs csatornámból.

Mivel Rooshána elfoglalt volt a határidős munkájával, ezért Yarikkal ketten maradtunk az erkélyen, este 8 volt, sötét, de forróság, az erkélyről egy csendes kis utcára volt rálátásunk. El kezdtünk társalogni, és nagyon élveztem a beszélgetést ezzel a fiúval. Ukrajnában született, élt Moszkvában, majd itt Thaiföldön. Kapóra jött, mert végre kérdésekkel tudtam bombázni valakit a krími helyzetről, és az ukrán válságról. ( Lényegében az oroszok által elfoglalt Krím helyzetéről kérdezgettem.) Meglepett a válasza, azt mondta, nagyon boldog lenne, ha az oroszok fenn hatósága alá tartoznának. Mert így nem tartoznak senkihez, azt mondta Ukrajna nem tud megállni egymaga a saját lábán a korrupció elhatalmasodása miatt. Mesélt arról,, hogy a társadalmi rétegződések kapcsán a közép réteg nem létezik, az országban nincsenek befektetők, külföldi cégek. Mert a nagyvállalatok nem bíznak az ország stabilitásában, nincs kidolgozott adórendszer,ami a befektetőket támogatná, és ezzel számos új munkahelyet teremthetnének. Ukrajna,akárcsak egy árva, magára hagyott gyermek, a Kárpátaljában. Yarik elmondta, ha Oroszországhoz tartoznának, az teljesen más lenne, véleménye szerint, bármi amihez az oroszok nyúlnak arannyá változik, és változhatna a vízum helyzet Ukrajnában, és befektetők is érkeznének az országba. ( Jelen pillanatban nagyon macerás az ukránoknak vízumot kapni bárhova is...) Egy szó,mint száz belefutottunk ebbe a beszélgetésbe, és én ott realizáltam, hogy Magyarország nem áll túlságosan távol ettől az "árvaság" érzésétől. Hasonló témákról beszélgettünk egész este.

Másnap 11 kor indultam Koh Samuira, busszal és hajóval utaztam, este 6ra érkeztem meg Anthonyhoz,aki közvetlen a tengerparton lakott egy apartmanban, kiléptél a teraszra és láttad azt a csodát. Szerencsém volt Naplementére odaérni, lélegzetelállító volt. A ház,amiben Anthony élt, két apartman házból állt, én megkaptam a "vendégházat". Nagyon kényelmes volt, olyasmi szoba volt,amiben Ban Changban lakok, fürdőszobával, légkondival.

Anthony 40 év fölötti, közel az 50hez. Pontosan nem tudom hány éves. Nagy darab , magas, igazi mackós fazon, mély hangja van, Ausztráliában nőtt fel, de a szülei görögök. Nagyon komoly, nagyon kimért, de a találkozásunkkor, rögtön mondtam neki valamit, amitől egy hajszálnyi, ferde mosolyka ült az arcára, épp, hogy megvillantva ezzel a fogait. Én is mosolyogtam. Kedves volt, egyből körbe mutogatott mindent, mondtam, hogy szeretnék enni valamit, mert éhes vagy, majd megbeszéltük, hogy egy órán belül elvisszük a két kutyáját sétálni a parton és eszünk valamit. Nagyon kellemes, meleg este volt, a nagy emberrel és a kutyákkal sötétedéskor sétáltunk a parton, fények, és zene áradt a part menti éttermekből, szórakozó helyekről, Nyugodt volt minden és békés. Majd beültünk egy étterembe, ahol élőzene szólt. Csak fehér emberek, teraszos, BBQ-s hely. Egyáltalán nem éreztem, hogy Thaiföldön vagyok, lehetett volna akár egy horvátországi nyaralás.

Anthony kicsit morcos természet, de éppen ezért kihívásnak tartottam, hogy kilendítsem ebből az antiszociális állapotból. Kérdeztem, milyen zenét szeret. Mondta, hogy annak idején Sydney-ben egy rádiónál dolgozott dj-ként, és akkor úgymond megunta a zenéket. Jahj... én felröhögtem. "Meguntad a zenét?" Ismételtem... Hát azt meg, hogy lehet megunni? Megint az a szolid, épphogyfogatvillantó mosoly... Közben elmondta, hogy nem volt nős, két komolyabb kapcsolata volt, de vége van.. és mivel elege lett az emberekből, ezért költözött le ide a partra a két kutyájával. Miközben hallgattam, észrevettem, hogy a szomszéd udvarból, világító kis lampionokat engednek égnek. Hát ez valami csodálatos volt, a banda Ed Sheeran számot játszott, és közben néztem, hogy a világító lámpások szállnak fenn az égen, a tenger felett. Mindig is vágytam erre, hogy ezt láthassam.

De mihez kezdjek ezzel a morgó medvével?? Igazából jót szórakoztam ezeken a kedvetlen megjegyzéseken, és a cinikus hozzászólásokon... aztán egyszer csak észre vette, hogy tulajdonképpen én mindezt viccesnek találom. Akkor váltott kicsit és belecsaptunk a felnőtt beszélgetésbe. Környezetvédelemről, vallásokról, politikáról... kommunizmusról, és a többi. Este elvitt egy klubba, nagyon elegáns bár volt, itt dolgozik, multimédiás reklámokat készít, vagy mi... a lényeg, hogy hozta a fényképezőgépét és "party fotókat" készített, addig én Mojitot szürcsölgettem, egy relax fotelben közvetlenül a part mellett, majd szóba elegyedtem, egy helyi 8 éves kereskedővel... A Hold fogyóban volt, a zene tökéletes volt, és ez a pillanat is. 8 percenként rám nézett Anthony, hogy rendbe vagyok-e. Aztán nem tudom, mi történt, de ahogy visszajött, és én meg ültem ott a relax fotelben, a fehér ruhámban, a hajam kiengedve, minimális sminkkel, azt mondta nekem: "Olyan vagy, mint egy angyal!" Majd lefényképezett.Én meglepődtem ezen a kijelentésén, a távolságtartó, komor morgó medve megtört... Úgy látom, egy kis fényt vittem az életébe...

Az egész napos utazás kimerített 1 körül hazamentünk. Másnap reggel motoros túrát szerveztünk a szigeten. Egész naposat. Nagyon jól szórakoztam, felmentünk a dzsungelbe, ahol már nem volt aszfalt út, csak a föld út, meredek emelkedőkkel, és mély vízmosásokkal. Kétszer majdnem elestünk, de szerencsére nem történt baleset. Igazság szerint eltévedtünk, ezért is keveredtünk a földútra, az aszfaltút helyett... Én folyamatosan hangosan hahotáztam, mert nagyon jól szórakoztam. A táj csodálatos volt, pálmafák alkottak erdők, néhány helyi farmer a fák között lakott, meredek emelkedők és lejtők, olyan varázslatos volt minden. A levegő még itt az erdőben is forró volt, egyedül a szembe szél hűtötte le az arcom a motoron ülve. Megnéztünk különböző tengerpartokat.Kissé szívás, hogy pont a nyaralásomkor nem tudok fürödni az óceánban az égési sérülésem miatt, ami egyébként már szépen gyógyul.

Aztán jött a Nap csúcspontja. Anthony az ismeretségének köszönhetően felvitt egy luxusszálloda tetejére, egy olyan helyre amiket eddig csak az utazási magazinokban láttam, amikor a medence tetején a háttérben az óceán van. Lélegzetelállító volt. Felértünk a lifttel a szálloda éttermébe, amikor a teraszról láttam először egy részletet a kilátásból, majd keresztül rohantam az éttermen, mosollyal az arcomon, ki teljesen a medence partjához, és akkor kész voltam, elaléltam, a határtalan kékség, a luxus, az ég, a víz, a távolban Koh Phangan... Tökéletes pillanat volt.

Másnap Yarik, az orosz fiú, akit Rooshanánál ismertem meg, keresett, hogy Koh Samuin van, és szeretne lógni velem egy kicsit. Mondta,m, hogy oké. Anthony délelőtt úgyis dolgozott valamin, mondtam neki, hogy lelépek majd 3 körül jövök. Yarikkal szerencsére - a tudtán és tudtomon kívül- pont egy olyan túrát tettünk,ami a sziget másik felére esik, ellentétes azzal, ahol előző nap Anthonyval voltunk. Elvitt egy tengerpartra, amelyen két szikla található: a Nagypapa és a Nagymama szikla. A legenda szerint, hol volt hol nem volt, egy idősödő házaspár, akik Pakpanangon éltek, hajójukkal átjöttek a szigetre, egy lányért, akit  össze akartak házasítani a fiúkkal. Az úton azonban hatalmas vihar támadt, és tönkretette a hajójukat, a helyiek megtalálták a két testet a parton. Ez a történet, a két szikla egyébként alakjában tényleg hasonlít egy nagymamához és nagypapához. (A nagypapát a nemi szerve alapján sikerült hamarabb felismernem.)

A körutazás után beültünk megebédelni, és megbeszéltük Yarikkal, hogy május első felében eljön Ban Changba meglátogatni.

Krabin egy orosz lánnyal laktam, 3 napig. Krabi csodás volt. A kedvenc állomásom. Láttam magamat sétálni az utcán, és láttam magamat, ahogy ott élek. A csodálatos természet, a semmiből égnek álló szikla tömbök, a mély zöld színekben pompázó dzsungel, az a megmagyarázhatatlan finomság, puhaság. Az itt élő thai közösség nagy része muszlim. Ez először nagyon meglepett, mivel  Thaiföld többnyire buddhista. Ám itt dél- Thaiföldön,  Malaysia hatása a muszlim vallás beszivárgása. Krabi szerelem volt első látásra.

Az orosz lányt Rooshanának hívják, és szinkronokat készít amerikai filmekhez Oroszországba. Online dolgozik így bárhol lehet a világban, bárhonnan tud dolgozni. Szerencsésnek tartottam. Épp határidős munkája volt, amire még 2 nap állt rendelkezésre, szóval emiatt elég elfoglalt volt, amit én nem is bántam, hisz az őrült Koh Phi Phi élmény után rám fért egy kis magány. Első körben elvittem a szennyesemet a mosodába, majd megebédeltem, és beültem egy kávézóba online perceket tölteni. ( Ezt egyébként megfelelően nyugodt környezetben imádom csinálni.) Krabin húsvét környékén voltam. Elvoltam így magamban délután 5-ig, aztán "hazamentem".

Megbeszéltük, hogy este 8kor elmegyünk egy élőzene koncertre a szomszédos faluba. Rooshana említette, hogy van nála egy másik, ukrán lány is. Mariana, aki "roofer". Hm. Néztem kérdőn. A roof tetőt jelent... De ki a roofer? Olyasvalaki, aki felhőkarcolók, és egyéb épületek tetejéről fényképeket csinál különböző városokról... Váó, ezt nagyon érdekesnek tartottam.

Rooshana nem eszik semmi mást, csak nyers zöldségeket és gyümölcsöt. Ennek az életmódnak jótékony hatásáról itt olvashattok többet, nagyon érdekes.

http://www.life.hu/ez-zsir/20130812-nyers-etelek-gyogyito-hatasa-egeszseges-eletmod.html

( Szóval elnézve Őt,-nagyon fitt, és hihetetlen energikus- úgy döntöttem, hogy lassan, lépésről lépésre én is kipróbálom ezt az életformát. Ma már a második napja eszem napi egy adag főt ételt ebédre. Reggel és este zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok.)

Este nyolckor elmentünk a bárba, ahol az élőzene szólt, ott alkalmam volt találkozni a másik lánnyal, a rooferrel. Hát kicsit csalódtam, mert nem volt valami szimpi. Ilyen kis túlbuzgó tarisznyás volt, szőke hajú nagyobb darab, mintás polót és pöttyös bő szoknyát viselt, ami csak még terebélyessé tette. Ezen a ponton még nem írtam le. De amikor angolul kérdezgettem, és ő oroszul válaszolt, nah akkor már igazi bunkónak tartottam. Szóval ezek ketten elbeszélgettek egymással oroszul, én meg ott ültem, élveztem az egyébként nagyon jó minőségű, thai banda által játszott élő zenét, nézelődtem, aztán egyszer csak egy magas amerikai srác odalépett hozzám. Látta, hogy unom magam, és meghívott magukhoz biliárdozni. Azt állította, hogy "nincs ki a csapat", de ahogy az asztalhoz léptem, láttam, hogy nagyon is megvannak... szóval visszanéztem az asztalunkhoz és láttam, hogy az ukrán lány lelépett...én otthagytam ezeket a szájhősöket, és visszaültem az asztalunkhoz. Rooshana el kezdett táncolni, aztán én is csatlakoztam. Az ajtóban állt egy félmeztelen barna bőrű srác. Állt? Ahh... tombolt.. Összesen így hárman táncoltunk. Néha rámosolyogtam az őrültre az ajtóba, aki szemmel láthatóan nagyon kényes volt a testére, mert elég jól ki volt dolgozva. Bár azzal, hogy félmeztelen volt, nekem csak az jött le, hogy nagyképű és fel akar vágni. ( Mint később kiderült a fiú, Deco, brazíl, Ausztráliában él és csak "leugrott vacsorát venni", amikor meghallotta a zenét, és ezért maradt, és ezért félmeztelen... Haha.) Nagyon nagy szájú volt az a fiú, igazi zsivány, mondta mondta a magáét, ahogy csak az unokatesóm és az öcsém szokta "hódítani" a csajokat. Jól ismertem ezt, nagyon átlátszó volt, és bele mentem a játékba. Imádta, minden egyes "Gyönyörű vagy, feleségül akarlak venni"-megnyilvánulására, reflektáltam. Jól szórakoztam. Deco bemutatta az egyik barátját Rooshanának és lementünk így négyen a tengerpartra a buli után. Nagyon békés volt minden, a Csillagok az égen, ki-be rohangáltunk az óceánba, tökéletes pillanat volt.

Másnap reggel az ukrán lány továbbállt, én egész napos elfoglaltságot találtam magamnak, este 6ra terveztünk egy túrát a Tiger Temple-hez. Hazaértem a megbeszélt időpontra, és elindultunk utunkra. A Temple egy magas hegy tetején van, és igyekeztünk Naplementére odaérni,  láttuk a közelgő gomolyfelhőket, de minket ez sem riasztott vissza. 1220 lépcső fok, meredeken felfele, az ég már szürkés kék volt, a távolban szakadt az eső. A szerzetesek, amikor meglátták, hogy felfele tartunk, el kezdték csóválni a fejüket. De mi meneteltünk tovább...Visszanéztem a magasságból, gyönyörű zöld dzsungelt láttam a talpam alatt, a felszálló pára egyfajta misztikusságot adott a tájnak, ami félelmetes és lenyűgöző volt egyben. Az ég sötét szürke volt, de ahogy a Nap lement  aranysárgás árnyalat szóródott a hegy oldalra és a völgyre.Lélegzetelállító volt.

A 811 edik lépcsőfoknál el kezdett szakadni az eső, nagyon heves zápor jött, két másodperc alatt csurom vizesek lettünk, és akkor ott, 50 cmre tőlem a sziklába belevágott a villám... A kezemmel a vascsőbe kapaszkodtam, és végig futott az egész testemen az áramütés, leestem a lépcsőről... Borzalmasan megijedtem, csak az volt bennem, hogy nem halhatok így meg, nem halhatok meg Thaiföldön egy hegy tetején, úgy, hogy belém csap a villám.  Ugyanakkor megvolt rá az esély. A villámok cikáztak a fejünk fölött, Krabi legmagasabb pontján voltunk, besötétedett. Féltem. Imádkoztam. Észrevettem, hogy amikor pánikban vagyok, vagy félek, akkor kezdem el mondogatni a mantrámat: "Ott vagyok, ahol lennem kell, azt teszem, amit tennem kell." Menedéket leltünk, de döntést kellett hoznunk, le kell mennünk különben egy egész éjszakára fenn ragadunk a hegy tetőn. Már korom sötét volt. Remegtem, fáztam, féltem. Minden egyes villámlásra összerándultam. Ott, akkor, semmi nem voltam. Egy kis darab porszem, a Jóisten vigyázott ránk. Megláttunk két fiút lefele menni, követtük őket, mély levegőt vettem. A lábam fájt a motorbaleset miatt, a sebem kiázott, égetett és elfertőződött. Mondogattam a mantrámat, majd el kezdtem lépegetni a lépcsőfokokon, óvatosan. Jelen voltam. Kizártam a villámlást, a szakadó esőt, a félelmeimet. Lenyugodtam és lépegettem... fekete minden, a majmok sikítozását hallottam a fejem fölött, és éreztem a mozgásukat, ahogy ugrálnak izgatottan. Nem néztem fel, mindig csak a következő lépcsőfokra koncentráltam. Majd leérve hálát adtam Istennek, hogy a kezében tartott és vigyázott rám. A megnövekedett adrenalintól olyan állapotba kerültem, ami a boldogság egy különös formája volt. Végigáradt ez az érzés a testemen, leültünk még az egyik épület teraszára, és néztem az esőt... békét kötöttem a természettel, és többé nem voltam kicsinyke porszem, hanem a része voltam az egésznek, az egész Isteni gépezetnek. Csodálatos volt.

Hajnali 7kor indult a hajóm Koh Phi Phire,Phuketről! 11re értem a szigetre,csodálatos látvány fogadott,ez maga a Paradicsom!Türkíz kék víz, fehér homok, napsütés... Apró sziget, kis sétáló utcákkal, sikátorokkal! Fél órába telt,mire megtaláltam a hostelemet,amit már korábban lefoglaltam! A hostel bárja az óceánra nézett,nagyon hangulatos volt! Elég fáradt voltam,mivel előző hajnalban 4ig fenn maradtam, és 6.30kor kelnem kellett már.A szigeten zajlott már a Songkran,mindenki vizet fröcskölt,elszabadult a pokol,minden sarkon emberek álltak,vízi puskával a kezükben... Átverekedtem magam a tömegen,és megérkeztem a hostelbe, kellett egy óra pihenőt tartanom!Vagy kettőt!  

Még Phuketen megbeszéltem egy találkozót 3ra Koh Phi Phin egy fiúval, aki 32 éves,svájci. ( Nem írom le a nevét, mert tudom, hogy belekukkant a blogomba, és nem akarom, hogy ráismerjen a nevére és kérdezősködjön később, hogy mit írtam róla. Mostantól csak A.ként emlegetem majd.) A. a haverjával nyaralt a szigeten,mint kiderült mindketten elváltak!Hősömnek van egy 6éves fia,normális esetben ilyenkor már elszáll a lelkesedésem és elrohanok. Most mégsem tettem, hallgattam, nyugodt voltam, valami olyan béke kerített hatalmába, amit akkor érzel, amikor egy ezer éve ismert baráttal töltöd az időt.Nagyon jól éreztem magam a társaságában,megebédeltünk,söröztünk! Bírtam a humorát,és azt hogy beszólogatott..valahogy ez az őszinteség tiszteletet ébresztett bennem és még több időt akartam eltölteni vele!

Ebéd utàn söröztünk még,fél 6ig együtt voltunk. A. magas, gyönyörű kék szemei vannak,a haja barna,de úgy is jól áll neki,ha csak beletúr...és az a pajkos mosoly,ami kicsit gyermekies, fogai hófehérek,egyedül a borosta teszi férfiassá az arcát...Tetszik az egész fiú,valahogy nem érzek belső feszültséget vagy ellentmondást amiatt,hogy elvált és van egy fia! Vele akarok lenni,ma!! Egyébként is holnap lejár a holidaye és repül vissza Svájcba! Ebéd után feszegette a kérdést, hogy akarok-e több időt tölteni vele,- mert Ő szeretne. Lévén, hogy egymagam utazok, nem ismerek rajta kívül senkit ezen a szigeten, vele pedig jól érzem magam, örömmel mondtam igent az invitálására.Fél nyolckor találkoztunk egy hajónál. Mindig ez a hajó volt a találkozási pont, apály idején be lehetett sétálni, egészen a hajóig… Dagály idején, pedig a vízen volt ez a hajó. Kezében két doboz Chang sörrel fogadott, leültünk a partra, már sötét volt, a szomszédos étteremből kiszökő fény, ránk világított, amíg a parton ülve szürcsölgettük a sört, és a talpunkat, a sós víz simogatta. Jelentéktelen kis történeteket osztottunk meg egymással, majd valamilyen oknál fogva felálltunk, és a kezemet nyújtottam felé, hogy táncoljunk a szomszédos klubból játszott zenére…Pörgetett, forgatott ott a homokban, ketten voltunk csak, és nagyokat nevetett. Aztán átvette az irányító szerepet ( mivel Ő már 1 hetet eltöltött a szigeten, átvette az idegenvezető szerepét, hmm és mondhatni nagyon jól csinálta.) Első állomásunk a part után az Ír kocsmába vezetett. „Ki kell próbálnod a Bucketet!” –lelkesedett. ( A bucket egy homokozó vödörnyi alkohol, kábé egy liter koktél lehet.) Rögtön rendelt is egy „Mai Thait!” Igaza volt imádtam, az ír kocsmát is, épp focimeccs ment, mindenki rátapadt a képernyőre… Olyan angliai feelingem volt…Aztán egy ponton – szinte egyszerre- éreztük, hogy a véráramba bekerül ez az alkohol. Össze vissza nevettünk és bohóckodtunk. Jah, igen mert időközben rendeltünk még egy Bucketet.

Az én hősöm ezek után, nagyon eszénél volt, és határozottan kijelentette, hogy mostantól csak vizet iszunk, és így is volt.. az este hátra levő részében mindent megtett annak érdekében, hogy hidratáltak legyünk, és nagyon figyelt, hogy nem érezzem magam rosszul. Azt hiszem ezen a ponton volt az, hogy én kész voltam, szuperszexinek találtam ezt a lojális „vigyázok rád” lépést.

Ahogy vége lett a focimeccsnek, amit az ír kocsmában néztünk, lementünk a tenger partra, ahol kezdődött a Fire Show. különböző mutatványokkal kápráztatták a turistákat a helyi thaiok, amit én ámulattal néztem. Majd a szórakozó külföldieknek lehetőségük volt, égő karikán átugrálni, és a lángoló léc alatt limbózni. ( Ezt a részét nem élveztem annyira, mivel sok baleset történt amiatt, hogy ezek a fiatalok lényegében részegek voltak.)

Maga a Fire Show, lélegzetelállító volt, a fények, és azok a thai fiatalok nagyon tehetségesek, és tudják, mit csinálnak, szóval tátott szájjal néztem őket. A. közbe el-el kapott egy táncra, a homokban. A fiatalok egészen éjfélig játszottak a tűzzel.

Aztán sétáltunk egyet a parton, amikor A. megragadta a kezemet és mondta, hogy mutatok Neked valamit, és húzott magával, fel a lépcsőn egy szálloda udvarába, egy medencéhez. Kicseleztük a biztonságiakat, és ott álltunk a medence partjánál, a kilátás az óceánra, lélegzet elállító volt... Mosolyogtam. Én be akarok menni a vízbe! - jegyeztem meg. Rám nézett A. Hezitált, aztán lejátszottunk egy jegyző könyvet, ha esetleg valaki rajta kapna bennünket, eljátszuk a hülyét, vagy, hogy itt szálltunk meg a hotelben. Néztem, ahogy agyal, szemmel láthatóan mérlegelt,... Hát ez kész! Mosolyogtam rajta! Túl sokat aggódsz.- mondtam. Majd levettem a ruhámat, a Songkran miatt fürdő ruha volt alatta, és bementem a vízbe, majd mosolygot, és hozzá tette: "Miért, ne?!" És jött utánam ő is... Ott úszkáltunk a sötétben, a csillagok alatt, a Hold növőben volt, majdnem Telihold volt...

Kettő körül elköszöntem Tőle, és vissza mentem a hostelembe. Másnap már írt reggel, hogy találkozzunk, el akart köszönni tőlem, én bementem a városba megebédelni, aztán kifeküdtem a partra, majd 3 kor találkoztunk a hajónál.Nagyon nyugodtak voltunk, megköszönte az estét, és az egész napot, amit együtt töltöttünk. Ott álltunk egymás mellett. Megbeszéltük, hogy olyan volt ez az elmúlt 24 óra, mint amikor két tinédzser találkozik egy nyaraláson, egyetértettünk, hogy mindketten nagyon jól éreztük magunkat, de ennek így nincs értelme. Semmi értelme, mondogatta Ő is én is... Valahogy úgy mondogattuk, mintha meg akartuk volna egymást győzni arról, hogy helyes az, ha az eszünkre hallgatunk... A végén már volt valami vicces ebben az egészben. Elengedtem. Abban a tudatban, hogy látom még, tudom, hogy fogok vele találkozni... Tudom és kész. Erről nem akarok többet beszélni.

Miután elköszöntem A.-tól a hostelemben szocializálódtam. Mondhatni nagy sikerrel, tényleg elég jó kis kapcsolatot építettem ki mindenkivel, többnyire angolok voltak körülöttem, és az angliai múltamnak köszönhetően elég könnyen szóba elegyedtünk, és sok közös pontot találtunk. Vasárnap az egész brancs kiment bulizni, az Ír Sörözőben kezdtük az estét.. Mindenki össze-vissza kavart, káosz volt az egész de nagyon jól éreztem magamat. Aztán lementünk a partra. Nagyjából ez a menetrend ismétlődött 3 napon át, annyi különbséggel, hogy vasárnap este rendezték az év egyetlen Full Moon partyját Koh Phi Phin. Teljesen őrült estébe csapott át, egyébként  régóta vallom azt, hogy a Telihold hatással van az ember mentál állapotára. Ezen az éjszakán mindenki megőrült... Ezt a party menetet 3 napig bírtam, negyedik nap kiköltöztem a hostelből, és kivettem egy szobát egy hotelben, fenn a dombon. A hotel tulaja, egy thai hölgy,-miközben felvezetett a szobámba arról kezdett el mesélni nekem, hogy a Tsunami miatt építette a hotelt a dombra. Majd visszaemlékezett arra a bizonyos 2004. december 26-ára, amikor jött a Tsunami. Beszéltem már az apály-dagály jelenségről... Lényegében Koh Phi Phit úgy kell elképzelni, mint egy öbölt. Azt mesélte a szálloda tulaja, hogy a Tsunami napján, apály volt, és szinte semmi víz nem volt az öbölben, a víz teljesen visszahúzodott. Aztán egyszer csak jött egy hatalmas hullám, ami mindent elvitt.. Mesélte, a hölgy, amikor rápillantottam az óceánra, onnan fentről a domb tetőről, a szállodai szobám előtt... Hatalmas erő, és láttam, hogy a víz épp vonul vissza felé-akárcsak azon a Napon. Megborzongtam, végig futott a hátamon a hideg. Majd a hölgy részvéttel a tekintetében átadta a kulcsot. Én lepakoltam a szobában, majd az ablakból szemléltem a Naplementét. Gyászt éreztem. Vagy valami furcsa szomorúságot, ami lehetett azért is mert már fáradt voltam, vagy a korábban hallott történet a tsunamiről, vagy mert arra a filmre gondoltam, az Impossible-re.

 Az ötödik napon már nagyon fáradt voltam, a minden napos bulizástól, és úgy éreztem jó lesz folytatni az utamat, ennyi elég volt. Lényegében mit adott nekem Koh Phi Phi? Megismertem egy fantasztikus pasit, életre szóló élményt kaptam Songkran és a Full Moon Party által, belecsöppentem egy őrült utazó közösségbe, ahol mindenki ugyanúgy gondolkodik, mint én-már,ami az utazást illeti. Életleckét kaptam abból, hogy milyen kicsi porszemek vagyunk a gépezetben, és mi van akkor, ha a víz az Úr. Csodás volt. Fantasztikus emberekkel ismerkedtem meg, de úgy éreztem az utolsó napon, hogy ideje visszavonulni a csiga házamba.

Köszönöm Koh Phi Phi!

A napokat màr nem tudom,a dàtumokat sem igazàn! Csak a következô úti cèlomra gondolok! Egy hete hagytam el Ban Changot,de olyan sok minden törtènt velem,mintha màr egy hònapja utaznèk! Phuket volt az elsô àllomàsom 1 hete,ahol 3 török fiùval laktam,ès az elejèn utàltam! Senki nem beszèlgetett velem,nem mentünk sehova, ès az önzô kis hülyesègeiket kellett hallgatnom,mert senki meg nem kèrdezte,hogy amùgy,hogy vagy! Szòval gyülöltem ôket!

A tengerpart, a vàros minden olyan tàvolsàgra volt a szàllàstòl,ami 15 perc motorral,de 2 òra gyalog! Tömegközlekedès nincs! Sinan, Sefi ès Soner! Sinan a fû- ès video jàtèk függô! Sefi,a nôcsàbàsz! Soner, a nyugodt, àlmodozò èletmûvèsz! Szòval ezek hàrman, Sefinek van egy nagy motorja, mondja, hogy szereti, ha a csajok megcsodálják Ôt ès a motorját! Mondom tök jò,akkor elvihetnèl a Kata Beachre! Azt felelte, "hmm,nem tudja!" Nem tudod?! Hát nem ezt a választ vártam! Egyik se mozdult meg,hogy "na jó akkor csináljunk valamit"! Pedig dèlután 5 volt, ès egèsz nap,mindenki aludt!Huuuh...nagyon ideges lettem,összeszedtem magam, szò nèlkül ott hagytam ôket ès megfogadtam, hogy este 10ig haza se jövök, ôk meg gondoljanak,amit akarnak! Nagy sebbel lobbal ùtnak indultam,azt se tudtam hol vagyok,merre kell mennem...csak mentem, egyenesen elôre! A gondolatok cikáztak a fejemben... Vègül elmentem megvacsorázni, utàna beültem kèt sörre a helyi kocsmàba! Ahogy megígèrtem magamnak este 10re èrtem haza, mindenki otthon volt... Èn addigra màr elég happy voltam,szóval nem duzzogtam,egyszerûen csak ignoráltam ôket, ès online cikkeket olvastam!Amikor "feleszmèltem" a cyber vilàgbòl,ès körbenèztem,màr mindenki ott ült körülöttem! (Azt hiszem ezen a ponton tört meg a jèg.) El kezdtek kèrdezgetni, meg videókat mutogattak! Aztàn Sefi odafordult hozzàm,ès megkèrdezte,hogy van-e kedvem velük menni este bulizni! Èn igent mondtam! Solen,Sefi ès èn..(Mivel a kis gyerek,a jàtèkfüggô nyomatta a WOW-ot egèsz èjszaka!) Szòval gondoltam így hàrmasban megyünk este,amikor leèrtem a konyhàba làttam àm,hogy Sefi kiskanàllal etet egy csajt,meg igy durmog a fülèbe! Ùristen az ilyen nyàlas jelenetektôl hànynom kell, meg mennyire àtlàtszò! Persze szemmel làthatòlag mindketten èlveztèk a helyzetet,de Sefi hàtralèpett kettôt,amikor èszrevette,hogy èn is a konyhàba vagyok! Szòval jön velünk este az amerikai làny is! Kiültünk így nègyen a teraszra, beszèlgettünk, csinàltak a fiùk török teàt,ès elôkerült egy török hangszer,Sefi fogta a kezèben ès elôàllt a törtènettel; "Suzi, írtam neked egy dalt!" Èn felnevettem,cseppet sem vettem komolyan ès különben is,àtlàttam rajta! Majd elkezdett jàtszani azon a gitàrszerû török hangszeren,màr jàtszott,vagy 2 perce,amikor közbe szòltam:"Nincs benne ènek?!" Erre ô,vàrj csak,vàrj!! Ènekelni kezdett egy Suzannarol,tudtam,hogy nem ô talàlta ki a dalt, bizonyos voltam benne,hogy egy lètezô török dalt ènekelt.Szèp hangja volt, kellemes volt hallgatni,elmosolyogtam, a lelkem is boldog volt!A produkciòt persze visszafogottan èrtèkeltem, ott volt az amerikai làny is,aki annàl lelkesebb volt!!

Majd elmentünk nègyen motorral a szòrakozòhelyre,Sefi 2 szabàlyt fektetett le,amíg felszàlltam a motorjàra: 1.Mindig a bal oldalon szàllj fel ès le,mert a màsik oldalon van a kipufogò csô ès megègetheted magad. 2 Most elmegyünk ebbe a klubba,együtt megyünk, ès nem jövünk el egymàs nèlkül!

Jòl èreztem magamat, sok idôt töltöttünk a reggae bàrban.A szomszèdban volt egy house party, mondtam a többieknek,hogy àtnèzek oda,de mindjàrt jövök!Làttam Sefi is ott volt,de èn tàncolgattam, leültem egy kellemes kis helyre,majd visszamentem a többiekhez! Hajnalba mentünk haza,èn Solennel,ahogy hazaèrtünk èszrevettünk egy exta robogòt ès egy extra cipôt a bejàratnàl!! Rohantunk a konyhàba ès lakmàroztunk a hütôbôl,ez volt az est fènypontja.Isteni török tradicionàlis èteleket ettünk...amikor Sefink egy szàl törölközôbe, hatalmas vigyorral az arcàn lejött hozzànk ès felvitt magàhoz kèt pohàr teàt! Elèg alapvetô,vendège van!

Szombaton megkezdôdött a Songkran Fesztivàl,ami a thai ùjèv kezdete,ès egyben a legforròbb idôszak is,ilyenkor mindenki vizet locsol egymàsra, vödörbôl ès/vagy vizi puskàkbòl! Bevitt Sefi szombat dèlutàn Kata Citybe,ahol kèrtem,hogy csak tegyen le,majd hazamegyek taxival! Màr szombat dèlutàn kinn voltak az emberek az utcàn,tiszta víz volt minden,ahogy mentünk motorral az utcàn mindenki fröcskölte vagy lôtte rànk a vizet a tartàlyos vizi puskàkbòl.Megàlltunk, egy sràc konkrètan az arcomba borított egy vödör vizet,pròbàltam menekülni vagy "fedezèkbe vonulni",de remènytelen volt...ès itt jön az,hogy megszegtem az elsô szabàlyt!Ami mi is volt?!Hogy mindig a bal oldalon szàllj fel ès le a motorròl!Mert,ahogy menekültem a vizi puskàs gyerektôl,ùgy a jobb oldalon szàlltam le...ès Aàààà kb 4x5cm rèszen màsodfokù ègèsi sèrülèseket szereztem!Nem,nem kívànom senkinek sem! Elvàlltunk egymàstòl, kiültem a tengerpartra!
A Songkran miatt pár thai fiú elkapott és össze-vissza fröcskölt vízzel,az arcomra borotvahabot kentek!
Hazafele nem találtam egy mororos taxist sem... Nem estem pánikba! Egy étterem előtt álló pincérektől kérdeztem meg,hol találok motoros taxist.Mondták,hogy este nem járnak már. Hmm... Felajánlottam 100Bahtot az egyik pincérnek,ha hazavisz! Végül így tértem haza!

Este már mindenki otthon volt...én értem haza utoljára, kiültünk a teraszra,ahol hajnali 4ig beszèlgettünk!

Kérdeztem Sefit, milyen volt az estélye a vendégével a party után szombaton...ő egyből reflektált: "az este láttalak egy pasival, amikor átmentél a house partyba..." Ahhhhaaa... ( Összekevert valakivel, mert én nem beszélgettem senkivel sem aznap éjszaka, a buliban.) De most már össze állt a kép... Ezért hívta el a lányt magához...Érdekes, nagyon érdekes.Elégtétel? Büszkeség? Hogy bizonyítsa, milyen jó fogás? Ego?

Soner ès Sefi vallomàst tettek,hogy mennyire jòl èreztèk magukat,ès hogy az energiàmmal feldobtam ôket!

Nem rossz vègkifejlet ahhoz kèpest,hogy kezdetben hozzàm se szòltak!

Az egész a vízummal kezdődött. Mivel 90 napos vízummal tartózkodok Thaiföld területén, ezért 90 nap után, kell kérvényeznem, egy új vízumot, amit többnyire Laosz területén állítanak ki. ( Laosz északon szomszédos ország Thaifölddel.) Laosz, Laosz, Laosz. Mondogattam magamban, mivel semmi kedvem nem volt átmenni a senki földjére. Teljesen gáz országnak tartottam, és irtóztam a gondolattól, hogy akár egy napra is át kell mennem. Annál is inkább,mivel eredetileg úgy volt, hogy ugyanezt az utat, mármint a "vízum futást" ( visa run) Kambodzsába tesszük meg Rachellel. Bürokráciai fennakadások miatt, azonban mindez Kambodzsában nem volt lehetséges. ( Hogy milyen fenn akadások voltak ezek, arra nem térnék ki, mert elég húzós napok állnak mögöttem ügyintézés kapcsán. Ez talán egy másik blog bejegyzés lesz. Az biztos, hogy Thaiföld, nem a flottul működő ügyintézésével nyűgöz le nap, mint nap.)

Megszületett a döntés, március 31-én a Bangkokból induló éjszakai vonattal megyek Vientiane-be ( Laosz fővárosába). Rachelt pedig addig-addig győzködtem, hogy úgy döntött velem tart! Hurrá, hurrá!

Az éjszakai vonatozás jó kis móka volt, 12 órás vonat út. Söröztünk az úton az étkező kocsiban, és igazán lelkesen társalogtunk. ( 3 hete nem beszéltem Rachellel, mert utazgatott.) Szóval isteni hangulat volt. Éjfél körül feküdtünk le, az emeletes ágy tetején aludtunk. A vonat személyzete ágyazott meg nekünk, nagyon tiszta volt az ágyruha. Még életemben nem utaztam háló kocsiban, szóval, két szinten lehetett aludni, mint az emeletes ágyakon. A felső helyek olcsóbbak voltak, mi ott aludtunk. Mikor felkeltünk, addigra már majdnem az úti célunkhoz értünk. Szóval Nong Khai a határ, amin át kell kelnünk Laosz felé. Itt azonban szintén történtek fenn akadások, amelyek 50%-ban Rachel hibája volt, másik 50% pedig az iskoláé, a munkáltatónké. ( itt ismét szerepet játszik, az általam teljesen elítélt thai "ejráérünkarramég" hozzáállás a dolgokhoz.) A lényeg, hogy kedd reggel 9 kor el kellett válnunk egymástól Rachellel, neki a thai oldalon kellett maradnia, nekem pedig rohannom kellett Vientiane-be a bevándorlási irodába, mivel az 11.30 kor bezár. Megbeszéltük bármi is történik, én a Bevándorlási Irodánál várok rá Vientiane-ben. Így is volt, extra 4 órát kellett rá várnom a nehézkes ügyintézés miatt. ( Telefonom nem működött már Laosz területén. Telefon fülke NINCS! Wifi nem volt a Konzulátuson, szóval ami maradt az a hitem, hogy bármi is történik a végén találkozom Rachellel.) Lejátszottam a fejemben a lehetséges opciókat. (Mivel vízum nélkül tartózkodott 1 napig Thaiföld területén, elég drasztikus vízióim lettek a végére. Mondjuk, hogy bebörtönözik. ) Haha. Persze emiatt, akkor ott, amíg vártam rá, teljesen bepánikoltam. Vicc az egészben, hogy nem túl sok embert ismerek Thaidöldön, de ott, akkor 700km re Ban Changtól, a határon találkoztam az egyik  gyakornokunkkal, aki a sulinkban tanított kínait. Ennek mekkora az esélye? Kiderült, hogy a lány szülőfaluja egyébként ott van északon. Én már rég nem lepődök meg "véletleneken", de ott akkor szinte nem akartam hinni a szememnek.

A lényeg, a lényeg Rachel megjelent 13.44-kor. 14.00-ig adtam magamnak határidőt, és utána valamilyen lépést kellett volna tennem.

Vientiane. ( Emlékszem, amikor gimis koromban tanultunk az országok fővárosait földrajz órán. Nem gondoltam volna, hogy egyszer látni is fogom ezt a várost.) Semmi extra, mondhatni egy putri. Harmadik világi hangulatot idéz, 42 fok, a páratartalom nagyon magas, alig kaptam levegőt, a nap tűzött, a forróság keveredett a narancssárgás földutak porával. Ez itt maga a Pokol. A nagy semmi. Aztán egyszer csak vonz ez az egész, annyira érintetlen a nyugati világ által, annyira antikapitalista, hogy ha jobban megnézem, már tetszik ez a nagy dzsuva, tetszik ez az Európától kb 500 évvel elmaradt ország. Kommunista ország, egyébként. Az autók újak, Toyoták, Hondák az utakon, ezt leszámítva minden régi, minden elmaradott.

 Véletlenszerűen kiválasztottunk egy hostelt, ahol más "hátizsákos utazók" is megszálltak, a konzulátustól a hostelig a tuk tuk sofőr kapásból átvágott bennünket, és kb 3 szoros árat kért tőlünk, első tanuló lecke. Egyébként ez jellemző volt Laoszra, teljesen kihasználják a fehér embert, pont úgy, mint Thaiföldön. Szóval valahogy szokni kell ezt a gondolatot, megbarátkozni vele és elengedni a bosszankodást.A hostel társalkodójában máris szóba elegyedtem egy-két emberrel, bemutattam nekik Rachelt, és 5 perc múlva már egy étteremben vacsoráztunk együtt 6 random emberrel a Világ minden tájáról: Kanada, Taiwan, Hollandia, Dél- Afrika, Anglia, Ausztrália képviseletében. Ami számomra megfizethetetlen élmény volt, hogy mindez egy Olasz étteremben, az általam imádott olasz akcentussal angolt beszélő személyzet szolgált ki, akárcsak egy kis darabka Londonból, Európából, ott Laosz szívében. Vacsora után sorra rendeltünk a Beer Laot, ami laoszi sör,. és ugyanannyiba került, mint 1 liter víz. Haha. Az este  úgy végződött, hogy mindenki nagyon jóban lett egymással, a Beer Laot úgy ittuk, mint a vizet, nevettünk, történeteket osztottunk meg egymással, sok hasznos tippet kaptunk, és az ausztrál fiú ( aki egyébként 4 éve él Vientiane-ben, odafordult hozzám, hogy had vigyen haza, ígéri reggel 9re visszahoz.) Ezen a ponton felkacagtam, és elmentem lefeküdni aludni, hosszú nap volt mögöttünk.

Másnap gyorsan felvettem az útlevelemet, benne a vízummal a konzulátusról, és irány Vangvieng. Három órás buszozás Vientiane-ból. Csodás helyeken jártunk, szerpentinek, zöld erdők, hatalmas bukkanók az úton, és amit itt láttam, az a harmadik világot idézi, fa kunyhók, víz és áram nélkül, a kis srácok a sárgás homokban rúgták a "bőrt", a családok a házak között körben ültek és beszélgettek egymással. Csodás volt, az érintetlenség, az igazi értékek megtartása, minden annyira szegényes környezetben, hogy elgondolkodtam azon, hogy ezeknek az embereknek csak ennyiük van, és mégis boldogok. Nem kergetnek hatalmas vágyakat, együtt vannak, beszélgetnek, jelen vannak.

Vangvieng. Tubingolásról híres. Mit is jelent ez? A város határánál van egy gyönyörű folyó, amin lecsordogálhat az ember, egy gumiabroncson ülve. Vicces igaz? Feledhetetlen élmény volt. Eredetileg egy helyi vállalkozó találta ki,vásárolt pár gumiabroncsot, hogy A és B pont között megkönnyítse a közlekedést. Aztán a helyi  vállalkozók összefogtak, és tudatosan építettek egy turista paradicsomot, ami 2012-re úgy kinőtte magát, hogy teljesen elfajzott az egész hely, és például 2012-ben 27 ember halt meg. Volt itt minden, ópium, fű, gomba, mindenféle drog, a srácok meggondolatlanul ugráltak bele a folyóba, ezért a sok halál eset. Aztán 2013-ban volt egy pont, amikor visszavettek ebből a fergeteges iramból, ami most érezhető is volt, kevesebben voltak, és jóval szolidabb körülmények között buliztak a fiatalok.

Összeszedtünk magunkat Rachellel, és  beültünk egy ilyen chill bárba söröztünk, és Rachel megtanított a baseball szabályaira, totál beleéléssel mesélt, én pedig végre megértettem, miről is szól a baseball, amikor két francia srác odaült mellénk, és innentől kezdődött az este, egyik helyről a másikba mentünk, voltunk az ausztrál bárba, Rachel az ír kocsmába akart menni. Én mentem a franciákkal, aztán újra csatlakoztam Rachelhez, aki már nagyban flörtölt az ír kocsmában fellépő zenésszel, és itt az egész  este őrületes bulizásba torkollott.A franciákat, hol elvesztettem, hol megtaláltam. Az írekkel átmentünk egy klubba, ahol én egész este megállás nélkül táncoltam a deep house zenére... Végre, végre, végre. Nagyon boldog voltam, lötyögtem mindenkivel, néha ránéztem Rachelre, beszélgettem idegen, jóképű srácokkal, de egyik se kötött le igazán, szóval mindig a tánc parketten kötöttem ki. Valamikor 3 körül bezárt a hely, én az ír énekes haverjával, a banda gitárosával kezdtem el beszélgetni, aki 2 méteres, agyon tetovált borostás arcú fiatalember volt, és sorra rendelte a gin tonicot, hol magának, hol nekem. Phil. Így hívták. Szóval Phil és én megszereztük Rachel lovagjának telefonját, és különböző helyeken selfieket csináltunk, nagyon sokat nevettünk, aztán Rachelék eltűntek, én meg Phillel maradtam akivel kiültünk a szállodája teraszára és a többi sráccal lógtunk, amikor is, hajnali 5kor elkezdett szakadni a trópusi eső, mi meg ott táncoltunk az aszfalton a szakadó esőben. Közben Rachel is előkerült, kezdtem elfáradni, hazasétáltunk.

Csütörtök. Délben keltem. Megreggeliztünk és indultunk Tubingolni! Vagyis gumiabroncsokban ülve csordogálni a helyi folyón. A tubingoláshoz kellett bérelni egy gumi abroncsot, és a faluból a másik faluba egy tuk tuk felvitt minket. Ahh...és itt beültünk egy tuk tukba, csupa fiúk közé, az egyik srác ezek közül előző este vagy 4 lánnyal csókolózott, és reggel egy 5ikkel sétált a főúton. Remek. Gondoltam, ilyen önelégült kis pávasráccal leszünk együtt. Jó gyorsan ítélkeztem felette és kábé nem is akartam vele beszélni, szóval teljesen ignoráltam, valószínűleg ezt érezte, mert folyton hozzám beszélt a tuk tukban. 2 perc után kiderült, hogy ezek a srácok együtt dolgoztak Kambodzsában bárokban, és itt jöttek össze, hogy találkozzanak. A pávafiú angol, a többiek kanadaiak, és svédek voltak, miután megtudták, hogy magyar vagyok, egész nap csak azt hallgattam: "Hey Hungary!" Mivel még soha nem találkoztak magyarral az utazásuk során. Tulajdonképpen tévesen ítélkeztem, mert nagyon sokat nevettem egész nap, és jól éreztem magam a társaságukban, és tényleg nap végére egy igazi jó csapat lettünk. "Hungary, mit iszol?" ez ment egész nap, ugyanis a folyó partján bárok vannak, ahol mindenki együtt bandázik, isznak, táncolnak a fiatalok. Nekem nem ez volt a kedvenc részem, viszont imádtam csordogálni a folyón, csodás volt, hatalmas hegyek, a folyó völgye lenyűgöző, minden friss zöld.

Este volt egy szolidabb buli még, de én péntek reggel visszaindultam Thaiföldre, 24 órás utazás várt rám...

Egy biztos amennyire nem akartam Laoszba menni, annyira imádtam, és vissza fogok menni, hogy megnézzem az érintetlen helyeket, és megismerhessem a csodás vidéki életmódot...

Szerda. El voltam tűnve az elmúlt napokban. Antiszociális voltam, és teljes magányba burkolóztam, az elmúlt két hétben. Persze bónuszként, múlt hétvégén fogfájás gyötört. Mára elmúlt, de gyökér kezelni kell a fogamat. Ma megyek az orvoshoz. Sok minden történt két hét alatt. Például áldoztam a szépségipar oltárán, és elmentem pedikűröshöz és masszőrhöz. A pedikűrösnél kellemesen elcseverésztem a hölgyekkel, amikor is az egyik vendég, Katun megkért, hogy adjak neki külön órákat angolból. Heti háromszor. Ez elég intenzív, de nagyszerű lehetőség. Lényegében egy hónapig tanítom Katunt, hogy finanszírozzam a fogkezelésemet. Annál is inkább,mivel az egy hónapos kirándulásomra gyűjtöm a pénzt. Szóval már volt 6 alkalom Katunéknál, nagyon szeretek hozzá menni, mert igazi lelkes „diák” és jól érzem magam. Kicsit úgy tűnik nekem, mintha náluk ez ilyen presztízs kérdés lenne, hogy fehér, külföldi magán tanára van. Mondjuk neki jó, nekem jó.

Rachel már befejezte a pályafutását a suliban, jelenleg Ko Phanganon van. Majd jön vissza Március 28-án a szülinapomra. Oh igen, ez lesz az első szülinapom, amit egyedül, vagyis nem közeli barátokkal, vagy családdal ünnepelek. Londonban is megszoktam, hogy mindig az Adriánával és Ágnessel közösen ünnepeljük a szülinapunkat. Mostanra már „több ésszel és kevesebb hiúsággal”… Persze ezek a partyk mindig emlékezetesek szoktak lenni. Mindig van valami történet. Szinte mindegyik születésnapi bulimra emlékszem, mert mindig csináltam valami hülyeséget.

Ezúttal Gulyást fogok főzni a kollégáimnak. Persze nincs sörözés, nincs cigizés. Szóval eléggé disztingválnom kell. Igazából rájöttem, hogy nem nagyon bírom a kollégáimat, állandóan csak felszínes beszélgetéseket folytatnak, pletykálkodnak. Ettől én kikészülök. Mindig azt nézik, kivel, mikor, hol, mi történik. Még mindig én vagyok az egyetlen,aki igazán él.

Rachel visszajön Rayongba 28-án. Április 2-án ketten megyünk Kambodzsába,mert meg kell hosszabítanom a vízumomat. Biztos izgalmas út lesz, meg különben is Rachel már átment a „jó utazótárs vizsgán” szóval várom már.

Aztán április 9-étől couchsurfingelni fogok Phuketen. Ez határozatlan idejű ott tartózkodás, majd sodródom az árral. Az biztos, hogy onnan megyek Ko Phi Phire és Krabira, aztán majd eldől. Mit hoz az élet.

Az is lehet, hogy szerelmes leszek!

Ezen a hétvégén kaptam egy különleges meghívást, egy ír barátomtól- aki az ENSZ-nek és az MTV-nek is dolgozik.

A meghívás a Bangkokban tartandó Szent Patrik bálba szól. Kiöltözős, „öltöny-nyakkendős buli”. Nagyon várom már, péntek reggel megyek Bangkokba, és már van koncert meghívásunk péntek estére, szombaton a bál… azt hiszem jó kis hétvége lesz!

Jó reggelt mindenkinek, helló kedd.

Hullámvölgyes hangulatom volt múlt héten.

Érzékenyen érintenek az európai események, és nagyon elszomorít az ukrajnai helyzet.

Igaz 2008 óta nem nagyon éltem huzamosabban otthon, de nekem romantikus fixaideálom van az egész Kárpát-medence iránt. Csodálatos nép vagyunk, hihetetlen tudással, történelemmel, és bölcsességgel. Napról napra egyre határozottabban születik meg bennem az elképzelés, hogy haza kell mennem, és otthon kell kezdenem alapozni az Életemet. Tegnap már nézegettem is az ingatlanokat Tihanyban, és megtaláltam az álom házat, álom kerttel, azt hiszem úton van a csoda felém, ami segítségével közöm lesz, ahhoz a házhoz.

Szóval igen az én Magyarországom, az a csodás kis ország ott Európa szívében, hm. Nagyon szerencsés és hálás vagyok, hogy Magyarországon születtem, ott tanultam, ott nőttem fel. Olyan magas szintű tudásra teszünk szert az oktatási rendszer által, ami világszinten megállja a helyét. Büszkeséggel hirdetem a magyarságomat, kihúzom magam és azt mondom, „Magyar vagyok.”

Ugyanezt üzenem az összes határon túli magyar barátomnak, ismerősömnek. Tudnotok kell, hogy magyarok vagytok, hogy hatalmas értéket hordoztok magatokkal. Ti nem lehettek sehol sem kisebbség, mert büszkén kell viselnünk a magyarságunkat. Köszönöm az összes határon kívüli magyarnak, hogy fenntartják a csodás nyelvet, és a tradíciókat. Köszönöm, hogy magyarabbak a magyarnál. Most úgy érzem nehéz idők jönnek, megpróbáltatások sorozata újra, ahol egyetlen út van,az összetartás. Össze kell adnunk,amink van, és imádkozni, imádkozni Istenhez …a békéért.

Fel kell hagynunk a panaszkodással, a sírással, és az energiáinkat valami pozitív képbe fektetni. Hisz, te sem akarnál egy sötét otthon a felnövő gyerekednek? Legyünk hálásak azért, amink van, és kész.

Kapásból hálát adhatunk, hogy fehér embernek születtünk. A bőrszínnek még most, a 21 században is presztizs értéke van, és mint olyan a fehér ember a társadalmi hierarchia csúcspontján áll. Európainak lenni meg különösen „előkelő”. Európa maga a kultúra, maga a történelem.

A Thaiföldön eltöltött hetek során, észrevettem, hogy több időm van magamra. Nem vagyok eleget egyedül ugyan, de többet,mint a nyugati életem során. Nagyobb hangsúlyt fektetek az érzelmeimre, a megérzéseimre, a fusztrációmra, az örömömre.

Folyton vizsgálom magamat, hogy reagálok adott helyzetekben, megnézem az emberekkel való kapcsolataimat, mit adok és mit kapok tőlük. Hasznos ez a kívülről szemlélődés, mert sokszor észreveszem, hogy hibákat követek el: önzően viselkedek, nem figyelek eléggé, görcsösen kapaszkodok egy elképzelésbe, vagy elvárásokat támasztok adott dolgokkal szemben. Szóval érzékelem azokat az emberi hibáimat, amelyeket mindenki elkövet, és azzal, hogy szembe nézek velük, próbálom korrigálni is. Van amikor 1 napba telik, mire leesik, hogy „nah most, mekkora hülye voltam, személyeskedésnek vettem/ veszem a felém irányuló impulzusokat.”

Persze sokszor nehéz túl lépni ezen, -mármint nem személyeskedésnek venni, azt amit kapunk másoktól-, sokszor betalál egy-egy mások által elejtett mondat. Ilyenkor úgy érzem magam, mint amikor tükörbe nézek és, látok valamit,ami nem tetszik. Korrigálni szeretném, de ehhez persze idő kell, nem megy „egyik napról a másikra”.

Elfogadás.

Mi , a nyugati társadalom gyermekei képesek vagyunk azt,amink van biztosnak venni, nem is gondolunk bele, hogy más, valahol a világban ugyanezért a dologért imádkozik. Azzal, hogy átutaztam Ázsiába, szembesültem azzal, hogy itt az emberek 90%-a kevesebb pénzből él, mint a magyar minimálbér. Szóval barátaim, adjatok hálát azért amitek van, és próbáljatok meg nem sóvárogni valami olyan anyagi dologért, ami nincs.

Nem kell messzire mennünk, jelen pillanatban Ukrajna, a velünk határos ország, határon túli magyarokkal olyan szituációba kerültek, hogy imádkoznak békéért, otthonért, családért, életben maradás.

Gondolkozz barátom, gondolkozz, tanúsíts együttérzést!

Az elmúlt hét volt az utolsó tanítási hét a suliban, érezni lehetett a felszabaduló energiákat. Azt hiszem azzal az emlékkel tudnám érzékeltetni, amikor kisdiákként el kezdtük felrajzolni a táblára az Ó-IÓ-ÁCIÓ-KÁCIÓ-AKÁCIÓ-VAKÁCIÓT!

Különösen jó hangulatban telt számomra is az elmúlt hét. Szinte végig befele fordultam, és próbáltam a saját magam érzéseire, reakcióira figyelni, a külvilágot majdhogynem 70%ban sikerült is kizárnom, de még így is azt érzem, hogy nem töltök elég időt egymagamban. Hisz ezért vagyok itt. Hogy megtaláljam az utamat.

Múlt hét vasárnap megnéztünk egy filmet a moziban Shawnnal, az a címe, hogy Her. Érdekes, a közeljövőben játszódik, és azt mutatja be,amikor már az intellektuálisabb emberek nem találnak maguknak társat, és az intelligens telefonokkal élnek szellemi/szerelmi kapcsolatot. Nagyon átjött az üzenete számomra, mert képesek vagyunk az emberi kapcsolatainkat elhanyagolni és a különböző technikai kütyükkel "kapcsolódni a világhoz".

Emlékszem, amikor megvettem az iphone-omat, olyan padlón voltam érzelmileg, hogy a nap 24órájából aktívan 8at biztos azzal töltöttem, hogy nyomkodtam az okos telóm. Akkoriba mondogattam is mindenkinek, hogy Imádom az iphone-omat, ő az új pasim. Biztos vagyok benne, hogy többen emlékeztek is erre. Nos ez valamilyen szinten rossz, hiszem, arra késztet, hogy ne legyél jelen. Ne legyél a mostban. Tereld el az agyadat, ragadj le a múltban - az  ex pasid képeit nézegetve a facebookon- vagy élj a jövőben,- keress képeket az esküvői ruhádról, tervezz házat, utazást.

De lassíts csak le, komolyan azt hiszed, hogy ez a valóság? Mi a te valóságod? Kapcsold ki a gépet és nézz körül! Nézd a gyereked, nézd a barátod, nézd a párkapcsolatot. Hol vagy és hova tartasz? Mit akarsz elhitetni? Legfőképp kivel? Magaddal? Másokkal? Miért hagyod, hogy mások véleménye meghatározza, hogy te ki vagy? Mióta számít ez neked? Köztudott, hogy a szomszéd fűje,mindig zöldebb...

Egész héten a film hatása alatt álltam és ilyesmi gondolatok cikáztak a fejemben.

A suliban valami megváltozott. A kollégáim nyitnak felém, érzem. Eddig nem nagyon beszélgettünk, mindenki "tette a dolgát." Most valahogy más lett minden, figyelnek rám.

Kérdezgetnek, hozzám fordulnak, és elhívnak.A legnagyobb változást Rachelen vettem észre. Kezdetben olyan antiszociális volt, most meg boldog, mosolyog...elhív magával. Smst ír, hogy hiányzom a buliból,amiben van. Pedig én nem is tettem semmit, csak meghallgattam, és elmondtam a véleményemet őszintén.

Szerdán unatkoztam és elkiáltottam magam az irodában, ki akar vacsorázni jönni velem. Persze, ahogy később megtudtam, a névnapom is pont aznap volt. Szóval mindannyian eljöttek, mind az öten eljöttek velem vacsorázni. Rachel mondta, hogy "Suzie nélküled ez sose jött volna össze, 6 hónapja próbálom ezeket az embereket összehozni. Köszönöm." Én meg csak hallgattam, és kicsit furcsállottam, de tovább léptem ezen.

A lényeg,az este jól sikerült, nagyon sokat nevettünk, söröztünk, és Maroon five-ot énekeltünk az egyik lokál bárban, ahol az élőzenét játszó zenekar, csak a mi kedvünkbe járt egész este.

A szerdai kimaradásom után, hát hogy is mondjam enyhe fejfájással ébredtem csütörtök reggel. Épp az ágyban fetrengtem, hogy én nem tudok felkelni, és azon gondolkodtam, hogy írjak a Rachelnek egy üzit, hogy én nem tudok felkelni. Nyúltam a telefonomért és, Rachel megelőzött, így szólt az üzenet: I can not. El kezdtem nevetni, és el is határoztam, hogy nem megyek be a suliba, csak a délutáni óráimra. Viszont a jelenlétit alá kell írnom.Gondoltam. Kócos hajjal, fölkaptam magamra valami ruhát, épp hogy a fogam megmostam és indultam is.

Esett az eső, a trópusi meleg eső. Ez volt az első nap. Az első tapasztalásom, felpattantam a biciklire, tekertem le a lejtőn, átmosta az arcomat a langyos eső.

Eltekertem a szomszéd bácsi mellett, aki a teraszon ült, és a tanítványom nagypapája, azt hiszem olyan 93 éves körül lehet, nincsenek fogai. Meglátott ahogy tekerek az esőbe, oda köszöntem neki, és el kezdett nevetni... Csak a széles görbületet láttam a száján, és az Ínyét... Ettől én még boldogabb lettem, és a lejtőn lefelé gurulva, hangosan elkacagtam magam, amikor megtörtént a csoda, és megláttam a baby elefántot a réten. Felnéztem az égre és azt mondtam, köszönöm Istenem, az Élet csodálatos.

Gyorsan berohantam a suliba, aláfirkantottam a jelenléti ívet és tekertem vissza, hazafelé. Találkoztam Rachellel, ő a suliba tartott. Megálltunk, mondtam neki: "Nézd, nézd ott, ott van a baby elefánt.!" Ő meg a maga fura módján: "Hogy kerül ez ide?" Mondtam neki, lehet a nagy elefántból pottyant ki...Erre ő: A nagy elefánt nem tűnt terhesnek...És tényleg, de kit érdekel, hogy került oda? A lényeg, hogy ott volt, és nagyon aranyossssss.

Pénteken elballagtak a kedvenc diákjaim, kevés időt voltam ugyan velük, de nagyon megszerettem őket, és kicsit meg is hatódtam. Nem volt aznap egy órám sem. Szóval csak lazsáltam egész nap a suliban. Megfogadtam, hogy ezen a hétvégén kivonulok a társadalomból, és nem megyek sehova, nem találkozok senkivel, nem csinálok semmi közösségit.

Először Shawn törte meg a csendet, hogy nem járok-e felé a hétvégén.Aztán Rachel, hogy menjek el vele bulizni Rayongba, majd Bualan tanár hívott egy álló fogadásra, és Jenny invitált vacsorára szombat este. Én meg mindenkinek nemet  mondtam, mert tényleg egyedül akartam maradni.

Sok dolgom van, hisz el kezdtem thaiul tanulni, és készülnöm kellett egy új projectre, mert felkértek, hogy tartsak prezentációt egy 2 hét múlva esedékes nemzetközi konferenciára, a tanítási tapasztalataimból.

Két órás időtartamnak kell lennie. Nagyon megtisztelőnek és inspirálónak találom ezt a feladatot, és tényleg szeretném a maximumot kihozni magamból, ezért is kezdtem el a felkészülést már tegnap.