Az Út

A bűnös város. Pattaya. Az útikönyvek is így jellemzik, elsősorban ezt olvashatod: A prostitúció melegágya, közkedvelt pihenőhely az oroszok számára. Mondhatni az oroszok játszótere. Elég őrült, elég beteg város. Semmi sem marad kendőzetlenül, minden az orrod előtt zajlik, és mindennek van ára, minden eladó. Onnantól, hogy fehér emberként kilépek az utcára,minden dupla áron van.

Pattayaba pénteken érkeztem meg, és Shawnnál laktam. Shawn, ausztrál fiú, eredetileg általános iskolás tanár. Mit keres itt, Thaiföldön? Ez volt az első kérdésem. Elég gyorsan válaszolt is, szakítottak a barátnőjével, majd a lány beköltözött a szemközti lakásba, a legjobb haverjával. Áááá, ezután nemigen volt több kérdésem. Amikor először megláttam,már jó érzésem volt vele kapcsolatban, mosolygott, aztán egyből bele is kezdtünk a közepébe. Megállás nélkül dumáltunk, egy-egy kávé mellett. Életről, étkezésről, életmódról, akaratról, elhatározásról, eleve elrendeltségről, boldogságról, halálról... Egymás szavába vágva, olyan volt, mintha már ezer éve ismertük volna egymást. Közben jókat röhögtem, úgy igazán a szívem mélyéről, mert az egész olyan természetes volt, olyan érdek nélküli. Szóval Shawn, professzionális testépítő. A teste tökéletes, kifogástalan, olyan izomcsoportok vannak kidolgozva, amelyekről nem is tudtam, hogy részét képezik az emberi testnek, egyszerűen bámulatos.Persze nekem ez egy kicsit túl tökéletes, meg ha igazán őszinte akarok lenni, kicsit feszengve éreztem magam a kis husis vádim miatt, neki, meg minden olyan kidolgozott. Ez az élete. Most itt, Thaiföldön nem dolgozik, hanem csak edzeni jár, eszik és alszik. Olvas sokat, nagyon tájékozott. Októberben lesz egy versenye, arra készül. Ez az egész a fejében van, eldöntve, hogy ő ezt fogja csinálni, és ezt éri el, mondta, hogy már kétszer nyert testépítő versenyt, de nem is azért csinálta, hogy megnyerje, csak maga miatt. A trófeákat meg sem tartotta. Annyira letisztult, annyira világos gondolatmenete van, annyira pozitív, hogy könnyen tudtam követni, sok ötletet adott, sok esetben ültette be a fülembe a bogarat egy-egy témával kapcsolatban. Mindig arra késztetett, hogy továbbgondoljam azt a tudást,ami bennem van. Sok mindenről van kialakult véleményem, vallásról, életmódról, pozitívizmusról. Megvan a véleményem és pont. Ő meg még hozzáadott. Sose tudtam, hogy az adott nézőpont miért alakult ki bennem, ő meg valahogy lehozta ezt, megértette, az ok-okozati kapcsolatot. Sokszor csalt ezzel mosolyt az arcomra. Persze az tetszett a legjobban, hogy így küzd az álmaiért, és nem az anyagi javakban keresi a boldogságot, hanem a MOST-ban. Egy életünk van, és abból az egy életből kell kihoznunk azt, amit ki lehet. Amire a lehetőségeink adottak. Alessandro ( Bangkokban) folyton azt mondogatta, hogy az "Élet egy ribanc!" Ez a fiú, pedig-akárcsak én, folyton mondogatta, hogy az "Élet csodálatos!" Csak élnünk kell, nyitott szemmel, és nyitott szívvel járnunk. És nézhetjük a dolgokat sötéten, a világháborúkat, a halálos baleseteket, az igazságtalan döntéseket, de az nem változtat azokon. El kell fogadni, hogy a Világnak egy része  rossz.

Történnek tragédiák, megmagyarázhatatlan halálesetek, de el kell fogadnunk. A mód , ahogy kezeljük ezeket, az formál bennünket. Minden körülmény, minden tapasztalás tanítás ebben az Életben, mindenki tanár, és minden lecke. A jó is és a rossz is, minden értünk van, és sosem ellenünk. Így jöttek a mondatok, egyik a másik után. Minden ezen a világon elhatározás kérdése, minden. Minden cél elérhető, csak az emberek nem mernek álmodni. A félelmek az útjukba állnak, és, hagyják magukat megfékezni a félelmek által. Ez hülyeség. Attól a perctől fogva, hogy kilépsz a komfortzónádból, nagyon sok csoda, nagyon sok varázslat, és nagyon jó dolog történik veled.

Egy szó,mint száz beszélgetőtársra akadtam, Shawn személyében.

Péntek este lementünk a tengerpartra, ott heverésztünk, hallgattuk a víz hullámzását, alig szóltunk egymáshoz. Csendes volt és békés, minden rendben volt. Majd elmentünk megvacsorázni, ami számomra különleges élmény volt, mert végre normális körülmények között, normális kaját ehettem. Vacsora után kimentünk a Walking Streetre, ahol a rossz lányok vannak, meg a perverz pasik. Pénteken csöndes volt a sétáló utca, a buddhista nemzeti ünnep miatt, nem lehetett alkoholt venni. Tiltott volt az alkoholfogyasztás.

Elsétálgattunk, jókat nevetgéltünk. aztán missziómként tűztem ki magamnak, hogy szerzek lufikat, mivel annyira sajnáltam ezt a fiút az ex-barátnője miatt, hogy fel akartam dobni a Valentin-napját, és láss csodát nap végére sikerült is találnom egy csokor lufit, amit egy étteremből kértem. Mert lufit kerestem egész nap, és nem láttam sehol, bementem az étterembe, és kértem a dekoráció részét. Kértem és megadatott.. Olyan ez, mint az Élet! Csak kérj és megadatik! Akkora mosoly ült az arcára, hogy már ezért megérte. Húztam magam után a forgatagban a rózsaszín lufikat a nagy tömegben, ez volt az egyetlen emberi kép, abban a fertőben.

Valamikor éjfél körül értünk haza, a szofán heverésztünk, néztük az Al-jazeerat, haha, ananászt eszegettünk, egészen kettőig beszélgettünk, aztán elmentem lefeküdni.

Szombat reggel 9 körül ébredtem, megreggeliztünk, ő 6 tojással kezdte a napot, én csak hárommal, és kávéval. Majd kitaláltuk, hogy a napot egy Koh Lan nevű szigeten töltjük, többnyire strandolással, 11 kor indult a hajó a kikötőből, körülbelül 30 perces hajóútra volt Pattayától. A tengerpart csodás volt, fehér homokos és tiszta, a hangszórókból chill out zene szólt, csak feküdtünk ott, az árnyékban, és hagytam, hogy átjárja a testemet ez az energia, amit a napból gyűjtöttem. Fél négykor indultunk vissza Pattayára, mivel este hivatalos voltam a kollégáimmal egy vacsorára. Még megvacsoráztunk a belvárosban, majd siettünk haza. Elkezdtem vonakodni a kollégáimmal történő vacsora miatt, mert igazából tök elfáradtam, és semmi kedvem nem volt hozzá, hozzájuk. Hogy a kis melegeket hallgassam egész este. Aztán Shawn bekiabált a nappaliból: „Felejtsd el, hogy lemondod, most már el kell menned!”

Késében voltam, lezuhanyoztam, eláztattam a fürdőszobát, haha…meg letörtem a törölközőtartót. De mindez a rendszer hibája volt, mert a víz csak úgy folyt ki a fürdőszobapadlóra, onnan a szobába, onnan a folyosóra, hiába a legújabb design, az egész semmit nem ér. Nem volt normális zuhanytálca. A törölközőtartó pedig épp csak a törölközőt nem bírta el. Szóval,mint egy tornádó pusztítottam, aztán leléptem. Még az ajtóból visszaszóltam Sawnnak-aki a nappaliban heverészett a szofán, -hogy akkor 9 kor talizunk a Central Festival Mallnál, ő meg : „Yes, sure!” Abszolút nyugodtsággal.

Én meg vizes hajjal felpattantam a condo előtt várakozó motoros mögé, akit még Shawn rendelt nekem fél órával azelőtt, hogy elindultam volna otthonról. Nahát, hogy mindenre gondol! Én nem vagyok ilyen praktikus, nekem eszembe se jutott volna.

Szóval odaértem a suliba, ahol megrendezésre került ez az esemény, ami lényegében a buddhista ünnep kapcsán volt esedékes. Megint én voltam az egyetlen fehér ember. Nagyjából abból állt az egész este, hogy megettük a 6 fogásos vacsorát. A kis melegek kifaggattak a hétvégémről, majd sandán mosolyogtak, amit nem is tudtam mire vélni, és így aztán én is sandán visszamosolyogtam. Aztán háromnegyed9 kor leléptem, hogy odaérjek a találkozási pontra.

Starbucknál találkoztunk megint, aztán belevetettük magunkat az éjszakába. Egy légkondicionált orosz bárba kötöttünk ki, ahol stílusosan vodka narancsot kértünk ( már ami az orosz stílusosságot illeti), hármat letoltunk egymás után. Semmit nem éreztünk, aztán kimentünk a melegre. Ott már más volt a helyzet, szinte éreztem, ahogy az ereimbe keveredik a vérrel a vodka, és a hőség lelassított, ott álltam a tömeg közepén, emberek jöttek, szembe, oldalról, hátulról, hangzavar, zene, mindegyik helyről másféle, a fények vibráltak körülöttem, csak követtem Shawnt a tömegbe, aki ugyanazzal az elveszett tekintettel nézett rám, ahogy én rá. Üljünk le, igyunk vizet. Kellett fél óra, hogy észhez térjünk, és visszatérjünk az élők közé...

Pénteken délben tűztünk ki a suliból. Ez elvileg illegális, mivel négyig kellene dolgoznunk. De nézzük csak logikusan. Komolyan? 30 fokban, ha délben végzek az összes órámmal, valaki komolyan gondolja, hogy pénteken négyig benn maradok?? Nah neeee... Irány a kaland, a hétvége, az Élet!

Szóval, 1kor elhagytuk a szállást, összepakolva indultunk Sirachangba, ahonnan hajóval mentünk át Koh Sichang szigetére. Sirachangot imádtuk, tiszta volt, és az első nyugati pillanatunk alkalmából, bementünk egy Large Lattera a Starbucksba. Nem hiszitek el  milyen élénkítően hatott ez  ránk. A nyugati kultúra foszlánya, a tisztaság, a plaza, a kávééé. Ilyeneket nem lehet értékelni, nem lehet leírni, ez olyasmi érzés,ami összeköt a múltaddal, a gyökereiddel. Ami valljuk be kissé ironikus: az egyetlen kapocs a nyugati világgal a Starbucks? És igen!!

Következő nyugati pillanatunk a kikötőben felhörpintett Heineken adta. Áááá, tökéletes pillanat. A gyenge szellő keveri a sós levegőt és az ottani piac illatát, kezemben a jéghideg sörrel, kilátás a tengerre, és a kikötőre, a piac szomszédságában egy piros és arany színekben pompázó buddhista szentély díszíti a tájat. Rachellel a politikáról beszélünk, biztosítási rendszerekről, korrupcióról... Mindenről, ami előjön. A hajó 5-kor indult, az út elég izgalmas volt, a hullámok nagyok voltak, a szél fújt, és volt egy pont amikor bal oldalt 45 fokot emelkedett a hajó, ami azt jelentette, hogy a bal oldalt lévő ülések átcsúsztak a mi oldalunkra, a jobb oldalra. Igen! Megijedtem. Helyi iskolások utaztak velünk a hajón, és megállapítottunk, hogy akkor kell aggódnunk, ha ők is aggódnak. Ezen a ponton, ők is sikoltoztak. Magamban elmormoltam egy imát.

Megérkeztünk a szigetre. Okés volt, elsőre nagyon tetszett. Semmi turizmus. Thai sziget, nem is voltak autók mindenki tuk tukkal ( 3kerekű motoros taxi) és robogóval közlekedett, színes házak, utcai árusok, és ételpiac mindenfele, az út mindkét oldalán. A szállásunk nagyon tiszta volt, és a szállásadóink nagyon figyelmesek voltak, már oda is rendeltek a hajóhoz egy tuk tuk-ost, aki egyből kiszúrt bennünket, és hajótól házhoz szállított minket. A házhoz érve, a teraszunk a tengerre nézett, 10 perccel érkezésünk után végignézhettük a Naplementét. Lélegzetelállító volt, és ahogy Rachel mondaná: "Just in time!" :)

Naplemente után elmentünk egy nyugati stílusú étterembe, megittunk még 3-4-5 sört az este alatt, kicsit becsiccsentve, este még römiztünk vagy éjfélig, jókat röhögtünk, én kicsit filozofálgattam,   Rachel pedig jegyzetelt. Komolyan, jegyzetelte mindazt,amit dumáltam neki...Életről, kapcsolatokról, szeretetről, pénzről, családról... Hát,amikről szoktam. Persze nem mintha olyan nagy expert lennék, hisz lássuk be családi állapotomként egyedülállót tűntetek fel mostanság. ha-ha-ha  :)))

Szombat reggel kábé alig szóltunk egymáshoz,de ezt imádtam, mindenki a saját kis gondolatvilágában andalgott. Béreltünk egy tuktukost egész napra, aki körbe vitt minket a szigeten 300 Bahtért, egész nap, a Kínai Templomtól, a Király Palotáján keresztül a tengerparton át mindenhova. Mi meg mosollyal az arcunkkal, csöndbe jártuk végig ezeket a helyeket, volt egy csomó időnk és alkalmunk élvezni a MOST pillanatait. Imádtam. Komolyan nem is gondoltam volna, hogy a Rachel ilyen társaság lesz az utazásom során. A nap csúcspontja az volt,amikor a tengerpartra értünk, egész nap heverésztünk fürödtünk, hideg italokat szürcsöltünk,zenét hallgattunk, egyszerűen relaxáltunk....

Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy időközben szállást kellett cserélnünk, és átmenni egy másik bungalowba, ami valljuk be hagyott egy kis kivetnivalót maga mögött. A kilátás 5 csillagos a szállás," nem csillagozható " volt. Haha. Folyton az a hostel jutott eszembe, ahol Leonardi DiCaprio szállt meg a Beachben. amikor találkozott a drogos csávóval meg a francia párral: Megvan? Az a lepukkant szoba? Nah, ez is olyan volt. Teljesen félelmetes.

Szóval este itt a szálláson megismerkedtünk egy német lánnyal, Ania-val, aki velünk tartott a vacsorára, és vasárnap is velünk jött,amikor visszamentünk Sirachangba.

Vasárnap megbeszéltük Rachellel, hogy délután bemegyünk Pattayába, megnézzük a moziba a Wall Street farkasát. Starbucksszal kezdtük a kis hétvégénket és mozival zártuk. Csak,mint otthon. Kell ez! Tényleg kell, nagyon sokat jelent. A film nagyon tetszett, természetesen jó sok mondanivalója volt számomra. Ezt majd máskor kifejtem, mert most kezdődik az órám!

Rachel persze kiakadt mondta, hogy Ő nagyon zavarba érezte magát a sok szex jelenettől, meg a drogok láttán.

Természetesen,mint minden hét ez is keddel kezdődik. Tegnap kialvatlan, morcos nőszemély voltam!

Wifi mentes hét. Nagyjából így jellemezném az elmúlt pár napot. A múlt hétvége csendesen, kirándulósan telt. Szombaton Bualan kolléganőm elvitt a családjával egy buddhista szentélybe. Nagyon vártam, fel voltam készülve, izgatott voltam. Reggel 9re beszéltük meg, hogy felvesz az apartmanomnál, 9.16, ő még sehol. Felhívtam. Késni fog. Hozzá kell tennem, hogy egy buddhista országban, mint Thaiföld, az időnek nincs értéke. Nem számít, nem is mérik. Ők nem sietnek sehova. Minket, nyugati kultúrából érkezőket is úgy jellemeznek, hogy a „Külföldi tanárok az idő megszállottjai”. Haha. És tényleg. Szóval elindultunk, 80km-et tettünk a szentélyig. Bár inkább zarándokhelynek mondanám. Elképzeltem magamat, mint Julia Roberts az Ízek, imák szerelmekbe. Nah hát ehhez az egésznek semmi köze nem volt. Különböző állomások voltak, ahol füstölőt kellett gyújtani, virágot adni, levelet bedobni, és közbe  minden állomásnál egy-egy 20-ast becsúsztatni. Az egésznek a végén volt egy ingyen ebéd. Kábé kifizetted az ebéd árát, előre az állomásokon.

Ádzsám Bualan elmondta nekem az öt buddhista alapszabályt:

1. Ne hazudj!.
2. Ne merülj el érzéki dolgokba!Ne szeresd el más házastársát!
3. Ne drogozz, ne igyál, mert az agyad hülyeségeket csinál.
4. Ne lopj. ( Valóban sehol se zárom a biciklimet, van amikor a teszkó bevásárlással együtt ott hagyom az utcán, elmegyek a piacra bevásárolni,és senki nem nyúl hozzá.
5. Ne ölj! Ne olts ki életet! ( Két vendége van az apartmanomnak, Kate és Leopold. Mama gyík és gyerek gyík, kedden találkoztam velük először, az álmennyezetről kerültek elő. Először megijesztettek, most békét kötöttünk, és befogadtam őket lakótársaknak.)

A szentély egy erdő közepén volt, egy olyan erdő közepén, ami tele volt olyan fával, aminek a törzsére fekete műanyag tálak voltak kötve, és a fa kérge meg volt kapargatva. Kaucsukfa. A fa kérgét megkapargatva olyan nedvet gyűjtöttek a műanyag tálkába, amihez egy kémiai vegyületet keverve gumit kapnak. Nagyon érdekesnek találtam.

Vasárnap reggeli után fogtam magam, és letekertem a beachre. Ezúttal egy új partot akartam felfedezni, sikerült is, Pala Beachen kötöttem ki, ahol a helyiek fényképezkedtek velem, mintha csak egy celebrity lennék. Aztán behúzódtam egy pálmafa árnyékába, és zenét hallgattam, napoztam, kicsit bealudtam, élveztem saját magam társaságát. Friss ananászt ettem, és jéghideg vizet ittam. 3 óra körül elindultam haza, hazatekertem. A nap tűzött, nagyon elfáradtam, a bőrömre rászáradt a só, homok dörzsölte a lábam, berohantam a légkondíciónál élelmiszer boltba, hogy vegyek egy dobozos fagyit. Ott kicsit lehűtöttem magam. Nincs mese, megártott a nap. Vasárnap este és hétfőn is kicsit pihennem kellett még. Röhögtük is Rachellel, hogy nálunk mindig kedden kezdődik a hét.

Kedden tenisz, aztán vettünk vacsorát magunknak a piacon. Isteni volt! 30 Bahtért friss tonhal salátát, amihez még 20 Bahtért vettünk rántott cukinit, és rántott aszparaguszt. Imááádom! 50 Baht összesen, azaz 300 forint egy fullos vacsoráért.

Szerdán nagyon jó volt a suliban, imádom ezeket a kölyköket, az összeset. A legrosszabbak a kedvenceim, a szemük tele van élettel, zsiványsággal, csibészséggel, és pont ezért átlátok rajtuk. haha. Sosem szemtelenek, viccesek, meg bolondoznak, de nem bántanak meg, nem szólnak be. Legalábbis nem értem, ha beszólnak.

Munka után kicsit lepihentem. Aztán mentem vásárolni, ki a piacra, és  meg akartam nézni, hogy átküldték-e fizetésemet, hát ez nem ment egyszerűen. Mert olyan bonyolultan működnek ezek a bank automaták, kezdve ott, hogy nem értek thaiul, de amelyiken be tudod állítani, hogy angol nyelven olvasd azok is tök bonyolultak, szóval holnap reggel elvisz a kollégám a bankba, segít lecsekkolni.

Nah és az este. Meséltem már a szomszédomról? Az 50es amerikai pasiról? Szőkés, vállig érő hajú, kicsit elhízott. Ő nem csinál itt semmit, csak él. Nem szeretek vele találkozni, nagyon nyálas, és rossz érzésem van, ha a közelemben van.

 DVDket néz minden este, és szerdánként megéhezik egy kis thai húsra, vagy csütörtök hajnalban. Múlt héten csütörtök hajnal volt, ezen a héten pedig szerda estére esett a thai nő látogatása… Aztán jött,aminek jönnie kell. Megint nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Hallottam MINDENT! MINDENT! A kis szeánszuk alatt pedig a Top Gun főcímdala ment! Awwwwhh…. Ez annyira giccses!!

Csütörtök van, az eseménydús hétvége után sikerült visszarázódnom a megszokott kerékvágásba, a nyugodtságba, és a körülöttem lévő környezetbe beilleszkedni. Ahogy én nyitottam a Világra, úgy a Világ is nyitott felém. Jó érzés forgatagba lenni. Bár ez másfajta forgatag,mint a londoni, vagy a magyarországi. Ez amolyan vietnámi papucsos, pamut ruhás, hajat fejtetőn összefogós forgatag. Csak lazán.

Kedden megvolt az első tenisz edzésünk Rachellel, a végére már eléggé belejöttünk, szinte hahotáztunk örömünkben,amikor összehoztunk 3 ütést egymás után. A tenisz pályán megismerkedtünk pár profi teniszezővel,akik felajánlották, hogy szívesen edzenek velünk. Látod? Csak nyitottnak kell lenni...és fogadni,azt, ami jönni akar.Nagyon jól éreztük magunkat.

Szerdán munka után Oliver kollégám felajánlott, hogy  elvisz egy csodás helyre. Ezt a döntést kábé 5 perc alatt hoztuk meg munkaidőben, és úgy leléptünk, mint a sicc... Motorra pattantunk, és 30 perc múlva odaértünk a Silverlakehez, ami egy gyönyörű kis elvarázsolt kert, egy Villával, szőlő tőkékkel, és egy kisebb tóval. Szerintem, ha a Mennyországnak van váróterme, akkor az valami ilyesmi lehet.

Ahogy visszatértünk a kis kirándulásunkról a kínai tanárok meghívtak bennünket vacsorázni. Tudniillik ma éjszaka kezdődik a kínai Újév, a Ló éve. Nem szeretnék nagy asztrológiai elemezgetésbe belemenni, csak annyit, hogy  a Ló évének első és legerősebb üzenete a Tűz felfokozott és igen erős jelenléte. Az elemek körforgásában a Tűz az egyetlen olyan elem, ami képes az összes többi elem megváltoztatására, átalakítására. Megolvassza a fémet, elpárologtatja a vízet, elégeti a fát stb... Én Tűz elem vagyok, szóval ez Nekem így jó lesz, azt hiszem.

Az összes külföldi tanár ott volt ezen a vacsorán, vagyis a közvetlen kollégáim. A három kínai tanár, akiket Kína Állam küldött ide, hogy tanítsanak kínait a thai gyerekeknek. Egyébként ők nagyon viccesek, utálják ezeket a gyerekeket, mert sose hallgatnak rájuk, és mindig az irodába ( tanáriba) ordibálják ki magukat kínaiul, hogy melyik osztályt mennyire, és miért utálnak. Csak  nagy zaj az egész, amit hallasz...

Rachel, és Warren, amerikaiak.

Oliver és Merwin fülöp-szigeteki.  Nagyon érdekes, de van három pasi kollégám, és mindhárom meleg. Tök szabadon felvállalják az identitásukat, drámáznak, szeretnek, csinosan megjelennek. Szeretem, hogy így van. Szeretem, hogy szabadok lehetnek. Szeretem, hogy nincs megbélyegzés, hogy nincs lebuzizás. Elfogadás van. Én elfogadlak úgy, ahogy vagy, nem akarlak megváltoztatni. A csapat része vagy, a tanári kar tagja vagy. Nincs ujjal mutogatás, kibeszélés, kiröhögés. Ez nagyon tetszik. Ne felejtsük el azt sem, hogy Ők tanárok. A gyerekek se csúfolódnak, sőt majdnem minden osztályban, amit tanítok van egy két meleg fiú. Az osztálytársaik egyáltalán nem csúfolják őket, nem nevetnek rajtuk, nem bántják őket. Azt hiszem ez a buddhizmusra vezethető vissza, nem tudom, de az elfogadás ezen formáját nagyon értékelem.

A szocializálódásom abszolút jó irányba vezet. A thai tanárok közül többen odajöttek már hozzám,  hogy gratuláljanak, hogy mennyire jól vezetem az órákat, hogy kontrollálom a gyerekeket, hogy tisztán adom le az anyagot, és, hogy egyik külföldi tanárnál sincs ilyen fegyelem az órám. Mindamellett a tanárok megjegyezték, hogy a gyerekek a szigorúságommal együtt szeretnek, és mindig kérdeznek rólam. Minden nap kapok pozitív visszajelzéseket, és ez olyan örömmel tölt el, annyira motivál, és annyi energiát ad, amennyi elég ahhoz, hogy reggel mosolyogva ébredjek, hogy "jaj de jó, még egy munka nap!"

Mondjuk szerencsére ezeket a technikákat én is a legjobb tanároktól lestem el, főkén Magyarországon, és meg kell hagyni, a poroszos oktatási rendszer azért nem olyan rossz.. haha

Pénteken 11.50 kor végeztem a suliban, gyorsan hazarohantunk Rachellel, és 1kor már indultunk is Bangkokba.  Rachel Szingapúrba repült egy könnyűzenei koncertre, én pedig Bangkokba utaztam a hétvégére.

Este 7 re volt megbeszélve a találkozóm Alexszel. Eredeti nevén Alessandro, couchsurfingen ismertem meg, egy 54 millió Eurós céget menedzsel. (Ezt magától mondta, engem nem igazán érdekelt, de jót kacagtam, azon, ahogy mondta. Az a büszkeség!) Alessandró, 38 éves, Modenából származik, ebben az olasz városban gyártják a Ferrarit, a Maseratit és a Lamborghinit. Egy 6 csillagos luxus apartman ház halljába találkoztunk, ami 533 emelet magas volt, saját tenisz pályával, edző teremmel, úszó medencével. Alessanro itt lakik, mondanom sem kell imádtam az egészet.A lakás minimal design, a kilátás Bangkokra fenomenális, bár "csak" a 23ik emeletről látszik mindez.

A lakás az Asoke állomástól van egy sarokra. Az Asokeról azt kell tudni, hogy jelen pillanatban a tüntetések itt zajlanak, és az egész le van zárva.

Mi ellen tüntetnek a tűntetők?

Taxin ellen, aki a  volt miniszterelnök, és überkorrupt volt. Leváltották, elüldözték az országból. Majd a hatalmat- hogyhogy nem -a húga vette át és jelenleg Ő a miniszterelnök asszony. Thaiföldön egyébként Királyság az államforma, akárcsak Angliában. Thaiföldön is a Királyi család, csak mint egy szimbólum játszik szerepet az ország életében. Lényegében a királyi család nem is szól bele a kormány irányításában se, és a politikába se. A királyt egyébként imádják az emberek, nagyon sokat tett az országért. Ő volt az,aki kiállt az ország mellett, amikor terjedt az ópium kereskedelem Ázsiában, és ő volt az aki a kereskedelemben a hangsúlyt a rízsre helyezte az ópium helyett, megőrizve így az ország presztízsét. A király rengeteg dologhoz értett, egyik ezek közül a fényképezés. Járt az emberek közé, az utca emberei közé, fényképezte őket, ismerte őket. Segített rajtuk.

Most a tüntetők, a farmerek, a nép, király pártiak, nem nézik jó szemmel azt,ami megy a politikai életben. Ami érdekes az állami szervek közül a katonaság királypárti. Míg a rendőrség a maffia kezében van. A maffiát pedig ki tudja honnan még mindig Taxin, az ex miniszterelnök irányítja.

Péntekig a tüntetőket a katonaság felügyelte, ez a miniszterelnök asszony döntése volt. Ők végülis szimpatizálnak egymással, az egész szoft volt. Ahogy mondtam is, olyan volt mint a fesztivál az utcákon. Igen ám,de valamilyen oknál fogva a miniszter elnök asszony meggondolta magát, és pénteken átadta a tüntetések kontrollásának jogát a rendőrség kezébe. Innentől kezdve kiélesedett lesz a helyzet...jó ég tudja mit vonz ez magával...főként azért mert február 2-án, azaz jövő héten kezdődnek a választások.

Lényegében pénteken megvitattuk az élet dolgait, egy üveg Pinot Grigio mellett vendéglátómmal.

Szombat reggel 9 kor indultunk, reggelizni, egy kávézóba: Két kávé, két croissiant, igazán jó hangulatú beszélgetésbe kezdtünk. Alessandro, felajánlotta nekem a csokjiát, amit a kávé mellé kapott, mivel ő allergiás a csokira és a mogyoróra. Mondtam, hogy húúha, ez elég gáz lehet,mivel én csoki függő vagyok. Mondta, ő is imádja a csokit, de ez van...aztán megjegyezte, hogy számára van még valami ami gázabb a csoki allergiánál, és ez pedig a paradicsom allergia. Nah én ezen a ponton felröhögtem, és azt mondtam ilyen niiincs is...Erre ő,hogy márpedig volt neki egy barátnője,aki allergiás volt a paradicsomra, és ő szakított is vele, mivel egy olasz éhen hal, ha nem eszik paradicsomot. Belekezdett: Gondolj csak bele, paradicsomszósz a pizzán, a spagettin, a pruscettán...mindenhol. Olaszoknál tehát váló ok a paradicsom allergia!

Megkaptam az eligazítást, hogy merre kell mennem a China Townba, hogyan jutok el, satöbbi. Elköszöntünk egymástól vendéglátómmal, mert egykor kezdődött a tenisz edzése. Fogtam egy motoros taxist, aki ki vitt a kínai negyedbe. Te úúúúristen, 5 perc után rosszul lettem, a tömeg, a zaj, a szűk utcák, a lökdösődés, a forgalom, a füst...ÁÁÁÁÁ....nagyon duuurva volt, egy talp alattnyi hely se volt,ahol leülhettél volna, az utcai kajától már felfordul a gyomrom, ki akartam innen jutni gyorsan... Jövő hét végén kezdődik a kínai újév egyébként, szóval minden tele volt lampionokkal aggatva, és nagy volt az őrület. Szóval 2 órás forgatagban való hánykódás, kóborlás és elveszés után sikerült egy motoros taxist fogni, hogy haza menjek.

Alex is pont akkor végzett az edzéssel, egyszerre értünk a lakásba, ő még tanult pedig kijelentettem hogy nekem kell a délutáni szieszta. 5kor ébredtem, addigra már Alex is visszavonult,és végülis este 8ra sikerült magunkat összeszedni, hogy belevágjunk az éjszakába...Nah és ami itt jön, ahhoz ki kellene tennem a 18as karikát. Hol lehet kitenni? Nagyon durva helyeken jártunk. Én is olyan lettem mint egy pasi,mint ha a haverja lettem volna Alexnek, úgy vitt magával mindenhova... 

Megbeszéltük a kaja kérdést, hogy nagyon megválogatjuk, hogy hol eszünk,mert akárhogy is, itt az utcán tárolják a 30 fokban azt a húst,amit este megsütnek.Elmentünk egy forgatagos, turisták által látogatott utcára, kábé úgy tudom szemléltetni,mint a Petőfi sétányt Siófokon, csak sokkal több, sokkal nagyobb tömeg, őrület, zene, kosz, keveredik a keleti ember tömeg a nyugatival, olyan wooow.... mieeezitt? -érzés. Nagy nehezen megtaláltuk az éttermet, ahol Alessandro leült enni, én a magam részéről tényleg nem kívántam semmit. Kellemes kis faasztalos hely volt, dumálgattunk, kapcsolatokról, életről, politikáról. Végeztünk, megittuk az italunkat, kértük a számlát, fizettünk, hozták a visszajárót, és akkor, abban a szent pillanatban, egyszercsak az "étterem" teraszán, a lábunk alatt átfutott egy Patkány, A Patkány!! WRRR... Ale ettől a perctől fogva érthető okokból úgy érezte, hogy a gyomrának valami baja van.Nem is értem.

Taxit fogtunk és átmentünk egy másik városrészbe, a Nanába, ahol a felhőkarcolók tetején egy-egy bár , club volt kialakítva. Ennek a helynek semmi köze nem volt az előzőhöz, itt minden az eleganciáról, a designról, a kifinomultságról szólt, a zene house, a fények minimal, egyszerűen csak a tökéletes atmoszféra...1 órát töltöttünk el, majd közös megegyezésre elindultunk hazafele, gyalog.

Útközben még kettő patkány futott el mellettünk, fiúból lánnyá operáltatott prostituáltak tömkelege, nagyon sok, 20-30. Én speciel simán csajnak néztem őket, Ale volt aki, felhívta a figyelmemet a különbségekre.

4, azaz négy éves koldus gyerekek, az utcán fekvő anyák szoptatták csecsemőiket, mellettük a lady boyok striheltek. A Mennyből a Pokolba csöppentem egy szempillantás alatt, és nem tehettem ellne semmit, ott volt, láttam mindent. A nyugati, fehér pasik," romantikusan" kéjelegtek a thai lányokkal, vagy lányoknak látszó fiúkkal. Olyan volt,mint egy torzult világ. Ale az arcomat vizsgálta, és mesélt erről az egészről...

Közben odaértünk az Asoke-hoz, ami a tüntetések színhelye. A farmerek, a tüntetők vidékről jöttek Bangkokba, így sátrakat húztak fel maguknak és ott aludtak. Némelyik csak egy karton papíron, hazafele, éjszaka 2kor az aszfalton alvó embereket kerülgettük a felhőkarcolók lábánál, a szuperluxus szállodák mellett dübörög a prostitució.

Már hazafele vettük az irányt,amikor Ale megragadta a kezem és azt mondta, ezt látnod kell: Még irányt váltottunk, bele kezdett a történetbe, miszerint a Vietnami Háború idején az amerikai katonák Thaiföldön állomásoztak, és ott szórakoztak ahova most épp megyünk. Megint egy csomó férfi, fehérek, kislányok, épp csak valamit takaró cuccban, csillogó fények, pink és kék, aztán már húzza is a kezemet, egy ajtón keresztül megyünk, amin egy sötétítő függöny... 6 lány egy színpadon totál meztelenül, táncolnak, az undorító elhízott fehér pasik csorgatják a nyálukat rájuk, én meg ott állok, sokkot kapva, Ale látja, hogy zavarba vagyok, és kivisz..

Megint társadalmi, szociális és egyéb területeket érintő beszélgetésbe kezdünk hazáig, egymás szavába vágva. Úgy magyaráz, hogy újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem.

Ezekre a helyekre egyedül nem mehettem volna el, Ale beszél thaiul, intelligens tud mindent, az összes háttér információt, és mindent pontosan el is magyarázott addig-addig mondta míg össze nem állt a teljes kép.

Olyan érzésem volt, hogy itt kész, vége, az emberiség maga olyan mély szintre süllyedt, morálisan, értékrendileg és mindenhogyan,amit az én gyomrom már nem képes bevenni.

Minden áruba bocsájtható, semmi sem szent.

Szerda.

A hétfői napot szerencsésen túléltem. Nagyon elfáradtam. Munka után egyből mentem is haza, lezuhanyoztam, ettem, és a számítógéppel az ölemben majdnem el is aludtam.

Összefoglalva,amit tudni érdemes arról a képről, amit három nap alatt összeraktam magamban. Az első nap rémes volt, magamra hagytak, oldj meg mindent. Nem tudod mit taníts nekik? Találd ki! Nincs bankkártyád? Old meg! Nem tudod, milyen ruhába lehet dolgozni jönni? Hát miért nem tudod? Lényegében kidobtam magam Ázsia közepén, és senki nem fogja a kezem. Ezen nincs mit szépíteni, ez ennyi. Találd föl magad a legképtelenebb helyzetekben, légy kreatív és mindezalatt az idő alatt tartsd meg az optimizmusodat! Most már érted mi bajom volt?

Ezért kellett hétfőn korán mennem lefeküdni, hogy kialudjam mindezt, és fitten álljak a csatasorba. Így is volt, 10 óra alvás után új emberként mentem az iskolában. Kedden volt a napja, hogy bemutattak 1000 gyereknek és az összes tanárnak, a reggeli ceremónia alkalmából. Elég jó érzés volt, ott állni, és köszönteni mindenkit. El tudnám magam képzelni miniszterelnök asszonynak, vagy bárkinek aki nagy tömegekhez szól... ahahahhaha :D

Az óráim nagyon jól mentek, mindegyik.Gördülékeny volt, a gyerekeknek megmutattam, hogy velem lehet lazáskodni, jófej vagyok, de abban a pillanatban,amikor átlépik a határt, szigorú, régi módi, poroszos tanárrá változok, és akkor elég ha csak ÚÚÚÚgy nézek. Már el is csendesednek!

Munka után hazasétáltunk Rachellel. (Jah igen, mert helyzet van, hogy a kék kis paripa, Rachelé, és megoldást kell keresnünk a bicikli kérdésre. Nézünk a Teszkóba nekem egy bringát. ) Szóval mentünk a magunk útján, és egyszercsak megjelent az Elefánt. Mi meg megálltunk,mint két kis óvodás, hogy rácsodálkozzunk, és eldobjuk az agyunkat. Álltunk ott,mint az 5 évesek az állatkertben. Rachel hozzám szólt: "Olyan jó, hogy itt vagy, és Te is értékeled, hogy ez azért nem normális!" Valóban mit láttam munkából hazafele menet eddig? Hát soha nem láttam az utcán bandukoló elefántot. Folytatva utunkat 10 méterrel arrébb egy kecske adott életet egy kis kecskének, a pasi épp akkor vágta el a köldök zsinórt... Szóval körülöttünk a környezet egyszerre csak végezte a dolgát, és ott voltunk mi ketten, a két 5éves, az állatkertben.

Feldolgozva az eseményeket megbeszéltük, hogy gyorsan átöltözünk és megyünk be a városba, enni és vásárolni. Ez még elég vicces volt, mert fogtunk egy "robogó taxist". Mit jelent ez? Pasikánk robogóval, visel egy mellényt, amin jelzi, hogy Ő taxis. Mi meg 2en, (igen ketten ) bukósisak és egyéb védőeszköz nélkül felültünk mögé . Rásegítésként a matekra: ez azt jelenti, hogy 3an ültünk a kis robogón, majd 40Bahtért bevitt minket a centrumba. Élmény volt. Sikongattam egész úton, és nevettem. A teszkóban kinéztem a piros testvérét a kék paripának. Az a piros, az aztán szerelem volt első látásra!!! Majd a körmömet is pirosra festem. Szóval ma megyek vissza megvenni a gyönyörűségem.

Aztán kimentünk a piacra, nézelődtünk, vettünk vacsorát magunknak. Salátát meg húst vettem. Természetesen magával ragadott a forgatag. Az ízek , a szagok, a hangok, a színek. Egyik percben curry csapta meg az orromat, a következő standnál tenger gyümölcsi illatot éreztem. Ezalatt szólt a Thai tradicionális zene. Szerettem.

Milyenek a thaiok? Nem szeretnek konfrontálódni, ezért az arcodba mosolyognak, a hátad mögött meg ki tudja mit gondolnak rólad. Vannak ezek a látszat szigorú dolgok, közben meg darabraira esik szét az egész.
Koszosak.Itt hozzá kell tennem valamit, máskülönben az egésznek negatív lecsapódása lesz:

Ez a kosz ez másfajta kosz,mint amit otthon látsz az aluljárókban vagy a BKV buszokon. Azt hiszem Marina barátnőm jól fogalmazta meg és engedjétek meg, hogy ezt itt közzé tegyem! "Közel állnak a természethez. Ott élnek, ahol az elefántok sétálnak és a kecskék "szülnek" az utcán... Az, ami számunkra koszos, számukra természetes. Mindenhol  vannak ám ilyen helyek, ahova még nem jutott el a rettenetes civilizáció...,"

Érdekesség, hogy mivel buddhisták, így a cipőt le kell vetniük, ha belépnek valahova. A gyerekek például az iskolában mezítláb mászkálnak. Ha bemész egy boltba,akkor is le kell vetned a cipőt a bejáratnál.

Itt is van ez a kasztrendszeri megkülönböztetés,mint Indiában! Minél sötétebb a bőröd, annál többet dolgozol a földeken. Alacsony rendűbb vagy. Ezért itt is fehérítik a bőrüket az emberek, akárcsak Indiában. Fura nem? Mi meg teszünk mindent, hogy bronzosabb legyen a bőrünk, szoláriumba járunk, ők meg fehérek szeretnének lenni mint mi. Mert aki fehér, az gazdag, előkelő. Így jön össze a bőrszín és a presztízs kérdése.

Vasárnap. Délben keltem. Egyből kipattantam az ágyból, megreggeliztem , felöltöztem, és indultam is le a strandra, a kék bicómmal. Meséltem már a biciklimről? Hát nagyon csodás kis járgány. Baba kék színű, női vázas, olyan klasszikus kormányos, és az elején van egy kosár, mindig is vágytam egy ilyen biciklire, olyan romantikus. Ez az én kis paripám, ehhez drapp színű rövid len ruhát húztam, és így hasítok az országúton előre.

Szombat este megnéztem a térképen, hogy milyen irányba kell elindulnom a strandra, és 25 perc tekerés után oda is értem. Nagyon jó élmény volt, az idő kellemes, meleg, 28 fok, most nem volt magas a páratartalom, és a szél is lengedezett.

A tengerpart felé tartva az út szélén újépítésű , csodás, lakóparkok épülnek. Lényegében 25 percig egyenesen kellett tekernem, aztán megláttam a tengert. Ez a tengerpart egyszerű volt, nem voltak sokan, csak helyiek, megint én voltam az egyedüli fehér . A homok csontszínű , a víz elég hideg volt. Rajtam volt egyedül bikini , a helyiek ruhában fürödtek. Ettől egy kicsit fusztrálva éreztem magam, a gyerekek néztek, aztán pár perc után megszokták a jelenlétem, és élveztük a csodás vízparti élményt. Mindenki a magáét. Én el kezdtem óraterveket készíteni a hétfői napra. Több féle variációt dolgoztam ki, jeleneteket játszottam le a fejembe. Eszembe jutott az az idő,amikor a fősulin csináltuk ugyanezt.

Összesen 3 órát töltöttem a parton, aztán elindultam hazafelé. Gondolatok cikáztak a fejembe. Először csak egyszerűek: Mit fogok enni? Huh de meginnék egy kólát! Veszek is egyet, ha hazaértem. Aztán, hogy meg kell kérdeznem Rachelt, hánykor megyünk a suliba? Hova gyűjtjük a szemetet?  Aztán eszembe jutott, hogy totál egyedül vagyok. Gyorsan el kezdtem mondogatni a mantrámat, hogy helyre tegyem a gondolataimat: „Ott vagyok, ahol lennem kell, azt teszem,amit tennem kell!”

Mégis csak visszatértem: mit keresek én itt? Mit akarok bizonyítani? És kinek? Magamnak? Miért?  Miért nem lehetek normális? Miért nem tudok szeretni valakit, gyereket szülni és elleni szépen, nyugton? Vagy kiépíteni az egzisztenciámat Londonban és megállapodni,mint ahogy a felnőttek teszik? Miért ? Miért? Miért? Aztán megint beugrott: „Ott vagyok, ahol lennem kell, azt teszem, amit tennem kell!”

Közben odaértem az árushoz,ahol a tegnapi kaját vettem. Megint eszembe jutott, hogy nem kell itt vagánykodni, hogy össze vissza eszek, mindenfélét. Én európai vagyok, 2 nap után nem válok  thaiá, nem csavarodik a DNS spirálom ellenkező irányba. A fenébe is! Én, én vagyok! Kemény vagyok, bátor vagyok, magyar vagyok!

Talán poszt traumás stresz, ez jött ki rajtam.

Hazaértem e-maileket írtam, skype beszélgetéseket folytattam, hajat mostam. Rachel is beköszönt. Ő nagyon büszke volt rám, hogy így feltaláltam magam. Ez jól esett, nagyon!

Megbeszéltük a holnapi nappal kapcsolatos információkat, én pedig lefeküdtem.…

Az éjszaka nem sokat aludtam, valószínű az időeltolódás miatt még mindig nem állt helyre a bioritmusom. Ideges is voltam, a szomszéd antiszociális pasi is hajnali 3-kor kezdett skype beszélgetésbe. Nyűgösen ébredtem, nah.

Ugyanakkor már túl akartam lenni ezen az első napon. Olyan érzésem volt,mint amikor általános iskolásként szeptemberben kezdtük az évet, a nyári szünet után. Gyomorideg.

A kis kék bicót Rachel használta, nekem maradt a  zöld gagyi, aminek törött a pedálja és a gumija is lapos.

Első nap! Úristen! Mielőtt még elindultunk volna az iskolába, Rachel visszafordított az ajtóból, hogy szoknyába kell mennem, nadrágba nem lehetek. Ok. Gyorsan átvettem egy szoknyát, bézs színű, térd alatt érő, rakott szoknya. Mondom, jó lesz? Mondja jó jó. Fehér inget vettem fel, és a hajamat kontyba kötöttem.

Letekertünk az iskoláig, 5 perc volt az út. Már a gyerekek gyülekeztek, sokan, gyorsan bemutattak a munkatársaimnak, én kapkodtam a fejemet, egy nevet se tudtam megjegyezni. Mosolyogtam. A gyerekek fél 8 kor elénekelték a himnuszt az udvaron, minden nap ez a program. Jópofák voltak. Közben bemutattak annak a tanárnak,akinek az osztályát fogom tanítani, ő volt az ex lady boy. Most épp pasi külseje van, de igazi nő. Komolyan. Taníthatná, hogy éljük meg a nőiességünket. Riszál, kacag, kedves, és elegáns. Bírom nagyon.

Első óra. A gyerekek csupán csak 20 perc késéssel érkeztek meg. Jó volt az óra, lefektettem az alapszabályokat, amíg én beszélek,addig mindenki más csöndben van. Bemutatkoztam, beszélgettünk, játszottunk, mindenkit bevontam az órába. Nem volt rossz, de ahhoz képes, hogy 50 perc helyett 30 perces volt az óra, elfáradtam. Aztán mentem a következőre 09.20kor. Itt a tanár asszisztensem az a thai  tanár volt, akivel elmentünk vacsorázni a megérkezésemkor. Jól ment az osztállyal. Kicsit fegyelmezni kellett őket ugyan, de a végén minden ok volt. Kivéve persze azt, hogy Bow, a thai tanár megjegyezte, hogy ez a szoknya nem lesz jó, mert túl vékony, és átlátszó...Ahh..ezen a ponton a Ciszteres élményeim jutottak eszembe, és majdnem elbőgtem magam, ő meg hozott nekem egy új szoknyát...vagyis inkább zsákhoz hasonlítanám...

Most megyek, kezdődik a következő órám...

Sikeresen zártam 2013-at, mivel december 6-án értesített az a szervezet,- akikhez korábban jelentkeztem- hogy sikeres felvételt nyertem a gyakornoki programjukba, és január közepén mehetek Thaiföldre, gyerekeket angolra tanítani.Majd kiugrottam a bőrömből, 3 éve dédelgetett vágyam vált valóra.

Most itt az ágyamon pötyögöm ezeket a sorokat, Thaiföldön, visszaemlékezve, hogy is kezdődött mindez:

Magánéletileg és egzisztenciálisan oké voltam Londonban. Pont jól éreztem magam, minden összejött, a munkámat imádtam, a barátaimra számíthattam-ami egyébként később be is bizonyosodott, és meg is mutatkozott.
 De mégis valami hiányzott, valami felemelkedés, valami plusz. Nem tudtam megmondani mi az, talán az új kihívás.Talán az a kaland, amit csak akkor kap az ember, ha kilép a komfortzónájából, talán ez: egy új kontinens, egy új Élet, egy Új kaland.

Már karácsony előtt el kezdtem felszámolni az életem Londonban, hazaköltözködtem, elintéztem minden teendőt, ami szükséges ilyenkor. Sűrű volt, nagyon. Nem volt lehetetlen, mentem egyenesen, dátumokat kértem konzulátusra, orvoshoz, repülő jegyeket vettem. Minden gördülékenyen haladt, minden élethelyzetben segítséget kaptam emberektől, angyaloktól, az univerzumtól, Istentől... mindenkitől. Ezért hálás is vagyok, sose fogom elfelejteni ezt a sok támogatást, ezt a sok pozitív energiát, ezt a sok szeretetet. Ez vitt előre. Köszönöm!

Feküdt a fiú az ágyon mellettem.Mondtam neki, elmegyek, Thaiföldre, minimum 6 hónapra. Elakadt a lélegzete, nyelt egyet, majd azt mondta: "El kell menned, csodás lesz!"

Emberek keresztezik az életünket, fogalmunk sincs milyen hatással vagyunk egymásra. Mondasz valamit, és ezzel Áment mondasz a másiknak. Mert felnéz Rád, mert bízik benned, mert szeret. Önzetlenül. Ez így működik, az őszinte emberi kapcsolatokban. Ahol nincs irigység, ahol nincs elhallgatás, ahol nincsenek játszmák.

Szóval megvolt a repülőjegyem: január 16 Budapest-Moszkva- Bangkok.

Előtte Londonban töltöttem pár napot, csodás volt. Imádtam. Az összes barátom körülöttem, elkényeztettek, ajándékokkal, szívességekkel, gesztusokkal le vettek a lábamról, sírtak, nevettek, elengedtek.

Majd ugyanez otthon, Magyarországon. A búcsú. Nem szeretem igazán. Nem szeretem,mert szomorú. Az emberek teszik azzá. Én csak a vidám búcsúzást szeretem. Mindenesetre olyan mély beszélgetéseket hozott ki belőlünk ez az Élet szituáció a családommal, amelyekért örökre hálás leszek, nekik.Meg akartam győződni arról, hogy minden rendbe lesz...ezért volt fontos nekem.

Eljött január 16. A reptérre a Tótlaci vitt ki, új országba repülés előtt mindig Ő visz ki, ez a szabály, Ő a kabalám. Ezt már Ő is tudja. Kellemes volt, analizálgattuk az embereket, okoskodtunk, röhögtünk, nyugodt voltam.

A repülőn megismerkedtem két kazah nővel, Marinával és Ludmillával, 84-ben költöztek Magyarországra, a férjeik Kazahsztánban tanultak pilótának.ott ismerkedtek meg egymással. Másfél évvel ezelőttig a Malév alkalmazásában dolgoztak a "fiúk". Aztán tudjuk mi lett:Vége a Malévnak, vége az állásuknak. Egyik napról a másikra. Magyarország, így szeretlek. A történtek után Thaiföldön kaptak pilóta állást, és most ezért utazott Ludmilla és Marina velem a gépen. Első perctől fogva szimpatizáltam velük, nyitottak, derűsek, kiállnak a férjeik mellett egy kemény élethelyzetben, hogy összetartsák a családot. Megszerettem ezt a két nőt!

Megint vettem az utcán kaját, asszem most már lassan függő leszek... :D :D